Fiatal lányok élvezik a mozizást, ahol már kriptovalutával is lehet fizetni
Fotó: Shutterstock

Ezekben a mozikban már lehet kriptovalutákkal fizetni

Korábbi ígéretéhez hűen az amerikai AMC Entertainment mozijaiban immáron négy különböző típusú kriptovalutával is fizethetünk.



Az első a sorban

Adam Aron, az AMC mozilánc vezérigazgatója idén nyáron beszélt először arról, hogy a cég tulajdonában lévő filmszínházakban év végére már kriptovalutákkal is lehet fizetni. Megérte várni, ugyanis Aron a napokban az alábbiakat írta Twitteren

Hatalmas bejelentés! Ahogy ígértük, az AMC online felületein MOSTANTÓL számos új eszközzel lehet fizetni. Immáron büszkén elfogadjuk: dobpergés… a Bitcoint, az Ethereumot, a Bitcoin Casht és a Litecoint.

A hírek szerint az említett valutákhoz hamarosan a DogeCoin is csatlakozni fog, amit a BitPay kriptotárcán keresztül egyelőre csak ajándékkártyák vásárlására lehet használni. A kutyapénz elfogadásáról Aron egy Twitter szavazást is indított, ahol 140 ezer válaszoló 68,1 százaléka támogatta az ötletet.

Mémozi

A vezérigazgató a kriptohívők mellett az Apple Pay, a Google Pay és a PayPal ügyfeleit sem felejtette el, ugyanis a vállalat ezeket a szolgáltatókat is beépítette a fizetési rendszerébe. A harmadik negyedéves jelentésben felmerült a lehetősége a ShibaInu elfogadásának is, amit a cég szintén megszavaztatott a Twitter népével, akik 81 százalékban díjazták a kezdeményezést.

A vállalat a pandémia elején majdnem csődbe ment, amikor szinte a semmiből megjelentek a mém-részvények rajongói. A Redditről indult mozgalomnak köszönhetően rengetegen bevásároltak az AMC részvényeiből, amelyek árfolyama idén már nagyjából 1600 százalékos növekedés produkált. Hasonló események voltak megfigyelhetők a csőd szélén álló GameStop, illetve a mém-kriptovaluták, így a DogeCoin esetében is.

Október végén Adam Aron felvetette azt is, hogy a jövőben elképzelhető, hogy a mozilánc saját kriptovalutát dob a piacra.

Ne hagyd ki!