A kata módosítása is növelheti a feketemunka arányát
Fotó: Shutterstock

Ezrével buktak le a feketemunkások az építőiparban

Minden hetedik foglalkoztatott feketén dolgozott a 2022 első félévében ellenőrzött cégeknél. Az építőipari kisvállalkozásokat különösen nagy mértékben érintheti a probléma. A szakértők amiatt is aggódnak, hogy a kata szabályozása tovább növelheti a feketemunka arányát a szektorban.


Spórolnak a cégek a munkaerő bejelentésén

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság idén az első félévben mintegy 27 ezer dolgozót ellenőrzött. Közülük csaknem 4 ezren voltak feketén, azaz bejelentés nélkül foglalkoztatva. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) jelentése szerint az építőiparban a legelterjedtebb a feketemunka, hiszen az ellenőrzöttek fele ebben a szektorban dolgozott, és majdnem minden harmadik dolgozót érintette a fekete foglalkoztatás – írja a Népszava.

Az építőipari szabálytalanságok magas arányának az egyik oka lehet, hogy az ellenőrzések több mint harmada erre a szektorra irányult. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy hasonló adatok jellemzik a teljes iparágat, hiszen az azt jelentené, hogy manapság legalább 120 ezren dolgoznak feketén a félmilliós építőiparban, ami lehetetlen. A szakember úgy véli, hogy az ellenőrzések zöme a mikro- és kisvállalkozásokra, elsősorban a lakosságnak végzett munkákra irányulhatott, hiszen ebben a körben jellemző a sok szabálytalanság.

E területen pedig az idei évben jelentősen nőttek a megrendelések, vagyis több emberre volt szükség. Volt egyfajta kapkodás, rengeteg kókler is megjelent. Ahol ilyen komoly hiányosságok vannak a foglalkoztatás terén, ott vélhetően a számlaadás vagy az adózás sincs teljesen rendben

- nyilatkozta az elnök.

A számlákon buktak el

A trükköző vállalkozásokat leginkább az online számlarendszer adatai, valamint a cégekhez köthető személyi kör ismertsége miatt buktathatta le a NAV. Látszott, hogy a számlákat anélkül állították ki, hogy a munkák elvégzéséhez a szükséges személyi vagy tárgyi feltételekkel rendelkeztek volna.

A feketemunka nem a tartósan foglalkoztatottak, és nem a szakképzettek körében jellemző. Egy jól képzett villanyszerelőt például minden vállalkozás igyekszik megtartani. A feketefoglakoztatás elsősorban a segédmunkások, betanított munkások körében jelenik meg. Az építőipar sajátossága, hogy változó, hogy mikor mennyi segédmunkásra van szükség az adott munka elvégzéséhez. A rövidebb átfutási idejű munkáknál inkább az egyszerűsített foglalkoztatást választják a munkaadók: ez a mikro és kisvállalkozói körben jellemző

- mondta Koji László.

Építőipari vállalkozások ezrei szűntek meg egyetlen hónap alatt

Arról is írtunk, hogy a recessziós várakozások és a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) a szigorítása is jócskán érinti az építőipart. Az Opten adatai alapján csak augusztusban - a kata átalakítása után - a szektorban az egyéni vállalkozások 5 százaléka, mintegy 3740 vállalkozás szűnt meg, ami a normál havi megszűnés tízszerese.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke a feketemunka megerősödésétől tart a kata átalakítása miatt.

Az is benne van a pakliban, hogy azoknak egy része, akik eddig az egyszerű adminisztráció – nem kellett számlákat gyűjteni, nem kellett könyvelőt fizetni – miatt bejelentkeztek a kata alá, visszatérnek a feketepiacra

- idéztük cikkünkben a szakembert.

Ne hagyd ki!