Dráguló termékeket szemléltető bevásárlókocsi az inflációt jelző piros nyílon, a kosárban óvszer, bébiétel, édesség és kávé is van
Fotó: Shutterstock

Drágul az óvszer, a bébiétel, az édesség és a kávé is

Az infláció átka, hogy minden ágazatban érezteti a hatását. Most a Nestlé és a Durex óvszerek gyártója, a Reckitt Benckiser figyelmeztetett drágulásra.


A két vállalat egyelőre konkrétumokat nem közölt, de a vezérigazgatók megerősítették, hogy kénytelenek a növekvő nyersanyagárak, a béremelések és az infláció okozta többletköltségek bizonyos százalékát áthárítani a vásárlókra.

A Nestlé 2021 utolsó pénzügyi negyedévében már bevezetett egy 3,1 százalékos áremelést, Mark Schneider vezérigazgató azonban jelezte, 2022-ben tovább fognak nőni működési költségeik, ami a fogyasztói árképzésben is vissza fog köszönni.

Szinte egyetlen terület sincs a vállalatban, amelyet ne érintene az infláció

-mondta a bébiételeket (Cerelac, Gerber, NaturNes), kávékat (Nescafé), gabonapelyheket (Cheerios, Lion, Nesquik Cereal), csokikat (KitKat, Smarties) és megannyi más terméket forgalmazó vállalat vezére.

A Durex és a Dettol termékek mögött álló vállalat vezetője, Laxman Narasimhan elmondta, hogy a 2021-ben tapasztalt 11 százalékos működési költségnövekedés ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy a vásárlók ne érezzék az infláció hatását.

Jeff Carr pénzügyi igazgató kifejtette, a kőolajtól kezdve a műanyagon és a szállításon át egészen a bérekig, szinte minden területen áremelkedésekkel szembesültek, viszont minimalizálni fogják a fogyasztókra hárított terheket.

Egy remek év után

A Nestlé a közelmúltban közzétette tavalyi pénzügyi eredményét. 2021-ben a forgalma 3,3 százalékkal, 87,1 milliárd svájci frankra (29 614 milliárd forint), míg nettó nyeresége 38,2 százalékkal, 16,9 milliárd svájci frankra (5 746 milliárd forint) nőtt.

Tájékoztatása szerint az eladásokat elsősorban a kávé, az állati termékek és az egészséges élelmiszerek iránti erős kereslet hajtotta.

A Reckitt éves eladásai is nőttek, körülbelül 3,5 százalékkal. Legjobban higiéniai ágazata teljesített, mely 1,6 százalékos növekedés mellett 5,9 milliárd font bevételt termelt, köszönhetően a Air Wick, a Lysol, a Finish és a Vanish termékek erős keresletének.

A Durex óvszerek, a KY síkosítók és a Veet szőrtelenítő termékek értékesítése is fellendült a korlátozások feloldásával.

A cég hozzátette, az amerikai Lysol tisztító- és fertőtlenítő spray-k eladásai körülbelül 90 százalékkal haladták meg a 2019-es eredményeket.

A két vállalat mellett a közelmúltban az Unilever, a Heineken és a Cobra is jelezte, számos terméke drágábban fog a boltok polcaira kerülni.

Ne hagyd ki!