A Kifli.hu nagy kapacitásbővítésre készül a piacon
Fotó: Shutterstock

"Nekem ez kicsit fáj" A Kifli-vezér válasza a drágasággal kapcsolatos kritikákra

Többszörösére növelné meglévő, rövid időn belül elért részesedését a hazai kiskereskedelmi piacon a Kifli.hu. Új raktárkapacitással szolgálnák ki a bővülő igényt szolgáltatásaik iránt. Ez is kiderül abból az interjúból, amelyet Klekner Peter, a cseh vállalatcsoport magyar üzletágának vezetője adott a Napi.hu-nak. Ebből szemezgetünk.


A növekedési tervekről

Bőven van hely a piacon, akár ötszörös növekedésre is van lehetőségünk. Ezt azonban nem rövid távon, hanem néhány éves időintervallumban kell elképzelni.A tőkebevonás mindig csoportszinten történik, az utolsó azzal a céllal történt, hogy újabb piacokat nyissunk és raktárakat automatizáljunk. Ez a német és az osztrák üzletágat érinti a leginkább, mi már önállóan tudunk működni, nagyobb tőkebevonás nélkül. Nagyobb beruházások és terjeszkedések esetében a szükséges nagyságrendben kölcsönt veszünk fel a csoporttól. Helyi szinten nem szoktunk forrást bevonni, azt a befektetők nem szeretik.

Arról, hogy vannak, akik drágának tartják

Nekem kicsit fáj is, mert sokat teszünk azért, hogy mindig piaci árakat határozzunk meg. Több ok van. A legnagyobb növekedés a cégnél a Covid ideje alatt történt, akkor nem volt erőforrás összemérni az árakat és azokhoz alkalmazkodni. Most már több energia jut erre, automatizált, robotizált erőforrás jut arra, hogy piaci áron szolgáltassunk. A piacon a 10 legnagyobb versenytárshoz mérjük magunkat, főleg a szupermarketben leginkább keresett termékek kategóriájában. A minőségi termékeknél más az árazás, ezt a vásárlók is megértik. Merem azt állítani, hogy nagyon jól vagyunk pozicionálva mind az akciós, mind a normál árak tekintetében. A harmadik tényező, hogy drágul az egész a piac, és ezt az online felületeken jobban átlátják a vásárlók, mint a megszokott szupermarketben. Ha elő is fordulnak még nagyon túlárazott termékek, azt gyorsan tudjuk orvosolni, vásárlói visszajelzések alapján akár.

A kiszállítás gyorsításáról

Meg kell különböztetni azt, amikor egy bolt saját üzleteiből viszi a termékeit, és akinek az a szolgáltatása, hogy nagyon gyors. Ez az úgynevezett quick commerce, ez nem mi vagyunk. Természetesen mi is arra törekszünk, hogy minél gyorsabban eljusson a rendelés a vásárlóhoz, mert a három óra még mindig sok ahhoz, hogy egy jó vacsorát kitaláljon és megfőzhessen valaki az utolsó percben. Valószínűleg elmegyünk a két óra felé. De az nem a fél órás kiszállítás világa, ahol egy családi bevásárlásról van szó, ami tartalmaz 22-23 tételt és meghaladja a 15 ezer forintot. Ilyenkor a vásárló inkább a minőséget, a jó csomagolást, a környezetbarát kiszállítást keresi. A gyorsításhoz sok kisebb állomást kéne nyitni, ami nem is környezetbarát. Biztosan fogunk nyitni még egy raktárt, ezt Budapest mérete kifejezetten indokolttá teszi.

A magyar beszállítókról

Folyamatosan növekszik az arány, jelenleg 45 százalék felett van az itthoni termelők által előállított termékek részesedése, főleg a friss áruk terén. Nálunk nagyon magasak a minőségi elvárások, ha valamibe egy itthoni beszállító belebukhat az a minőség, illetve annak a fenntartása. De, aki ennek megfelel, annak már minden egyéb üzleti kérdésben nagyon hatékonyan tudunk segíteni.

A teljes interjút ITT találjátok.


Ne hagyd ki!