Globális papírhiány lépett fel
Fotó: Shutterstock

Nagyban vesztek papírterméket? Rossz hírünk van

Papírhiány alakult ki a nemzetközi piacokon, ami jelentős áremelkedést hozott magával. Drágulhatnak egyebek között a könyvek is, jelenleg azonban azok számára jelentheti a globális hiány a legnagyobb problémát, akik közbeszerzéssel vásárolnak papírt.



A papírhiányt kiváltó okokról

Könyvkiadók, csomagolóanyag-, háztartási- és egészségügyi gyártók számoltak be arról a közelmúltban, hogy idén is megmaradhat hazánkban a papírhiány. A növekedés.hu öt pontban foglalta össze a papírhiány kiváltó okait, melyek a következőek voltak:

  1. A pandémia alatt gyakorlatilag leállt a világ gazdasága, így bezuhant a fakitermelés (emiatt cellulózhiány alakult ki, ami a papír alapanyaga) és a papírgyártás is. Emellett lassan indult újra az iparág.
  2. A koronavírus-járvány miatti leállás szakadásokat okozott a globális logisztikai láncokban is.
  3. A válság miatt több papírgyár bezárt, ezért csökkent a globális termelés.
  4. Klíma- és környezetvédelemi szempontok miatt, folyamatosan esik vissza a műanyag csomagolóanyagok használata, amit gyakran papírcsomagolókkal helyettesítenek.
  5. A közelmúltban jelentősen emelkedett a cellulóz, az energia és az üzemanyag ára. Ezek pedig növelték a papír előállítási költségét.

Az iparág helyzetéről

Peller Katalint, a Nyomda- és Papíripari Szövetség ügyvezető igazgatója a portál kérdésére beszélt az iparág jelenlegi helyzetéről is. Elmondta, hogy ez a piac is sokszereplős. Egyrészt vannak a papírgyárak, a papírkereskedők, valamint a felhasználók. Az utolsó csoportba tartozik például a nyomdaipar.

A papírhiány miatt az utóbbi időben a kisebb mennyiségben rendelkezésre álló, valamint a drágább papírt kvótázni kezdték a nagykereskedők, tehát a nagyobb felvevőpiaccal rendelkező országok több papírt kaptak, ezért sok fogyasztó pánikfelvásárlásba kezdett.

Az említett okok miatt pedig elszállt a papír ára. A Nyomda- és Papíripari Szövetség által készített novemberi felmérés 15-20 százalékos költségnövekedést mutatott a piacon. Ez azért is kiemelkedő, mert eddig a kétezres évek elején tapasztalt áremelkedést tartották jelentősnek, ami azonban csak 5-8 százalékos volt.

Közbeszerzéssel papírterméket?

„Olyan volatilis a piac, hogy a papírgyárak még tájékoztató árat sem tudnak mondani, így mindig az éppen élő napi áron lehet szerződni velük. Ez azoknak a vállalkozásoknak jelent komoly gondot, amelyek közbeszerzésen indulnak. Hiszen például a választásra készülődve nagy mennyiségű szavazólapra és egyéb propagandaanyagra kell hónapokkal előre szerződni úgy, hogy fogalmuk sincs, a hónapokkal később esedékes szállításkor mennyi lesz éppen a papír ára”

- nyilatkozta Peller Katalin.

Pozitív hír azonban, hogy a tavaly év végén némileg csökkent a cellulóz ára, a grafikai papír költsége pedig stagnált. Azonban januárban sztrájkba kezdtek a világ egyik legnagyobb grafikai papírelőállítójának, a finn UPM-nek a dolgozói, ami újabb ellátási problémákat eredményezhet a globális piacon.

Ne hagyd ki!