Indul a balatoni lángosszezon
Fotó: Shutterstock

Egy pizzáéval vetekedhet idén a kiadósabb lángos ára

Ahogyan érkezik a jobb idő, sorra nyitnak újra a lángosozók a Balatonnál. Már látszik, húzósabb lehet a lángosok idei ára, mint a tavalyi volt. Úgy számolhatunk, egy margherita pizzáéval vetekedhet a fullosabbak árszintje.


Tovább emelkedik a lángos ára

A téli szünet után a badacsonyi hajóállomás környékén már újranyitott a lángosozó. Ott nagyjából 25-45 százalékkal emelkedett a lángos ára a tavalyi szezonhoz képest. A sima 650 forint helyett 950 (+46 százalék), a sajtos 990 forint után 1350 (+36 százalék), a sajtos-tejfölös pedig 1250 forintról 1550-ra ugrott (+24 százalék). A G7 megjegyzi, az említett hely olcsónak számított tavaly, hiszen egy 2022-es balatoni körkép alapján a vizsgált 30 helyszínből csak kettőben volt a sima lángos olcsóbb, mint 800 forint.

Egy keszthelyi büfés pedig azt nyilatkozta, egyelőre nem számolta ki az új árait, de úgy saccol, a sima lángos árszintje a tavalyi 700 forintról 900-ra fog emelkedni, valamint a sajtos-tejfölös 1500-ról nagyjából 1900-ra. Ehhez hasonló, 20-30 százalékos drágulással kalkulál egy balatonlellei lángosos is. Ő hozzátette, tavaly is ennyivel növekedtek az árai éves alapon.

Egyébként a sima lángos jellemzően 800-1000 forintba került tavaly a Balatonnál, a sajtos-tejfölös pedig 1200-1600 forintba.

A megkérdezett árusok szerint több tényező is feljebb tolhatja a termékeik árát idén. Ilyen például a régóta gondot jelentő munkaerőhiány, az energiaárak és a bérleti díjak változása, valamint a kisebb büféknél a hatósági árak esetleges kivezetése (a nagyobbaknál nem számít, hiszen a nagykereskedelmi árra nem vonatkozik a hatósági árszabás).

Nem kerülhet sokkal többe egy margherita pizza, mint egy fullos lángos

Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke tavaly elmondta, "érthetetlennek és tarthatatlannak" véli, hogy egy margherita pizza árának a töredékéért kellene értékesíteni egy fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost, hiszen az előállítási költségeik között lényeges különbség nincs.

Mindeközben természetes és jogos elvárás, hogy a magyarországi és a nyugat-európai bérek között ne legyen akkora különbség, ami a munkaerő elszívását okozza. Azt is el kell fogadni, hogy a nyugati bérköltségeket nem tudják a vállalkozások a kelet-európai eladási árakon megtermelni. A szezonális helyeken újra nagyon nagy gond a munkaerőhiány, ráadásul zömében eltűntek a profi szakemberek, akik az idén már el tudtak helyezkedni az egész évben nyitva tartó helyeken újra jó fizetésért. A diákmunkások csak részmegoldást jelentenek, de egyre inkább felértékelődnek ebben a helyzetben

nyilatkozta akkor Csapody Balázs.

Spórolni próbálnak

Több étterem rövidítette meg a nyitvatartási idejét tavaly, hiszen úgy akár harmadával kisebb személyzettel képesek voltak üzemelni, ami enyhíthette a munkaerőhiány okozta problémáikat. Arra is volt példa, hogy a megelőző szezonok tapasztalatai alapján a hét kevésbé forgalmas napján - a korábbiakkal ellentétben - nem nyitották ki az éttermet. Azokon a napokon pihenhetett a személyzet is.

A rezsiköltségek csökkentése érdekében pedig sok vendéglátós konyhatechnológiai fejlesztéseket hajtott végre. Az étlap racionalizálásával, szűkebb, szezonális választékkal pedig sikerült csökkenteniük az alapanyagköltségeiket is.

Ne hagyd ki!