A fiatal felnőttek kétszer annyiért vásárolnak mobiltelefont, mint a középkorúak
Fotó: Shutterstock

Státuszszimbólum a drága mobil a magyar fiataloknál

A magyar fiatalok mobilvásárlási szokásait vizsgálta egy friss felmérés. Az eredményeiből például kiderül, a fiatal felnőttek nagyjából kétszer annyit költenek egy-egy mobiltelefonra, mint a középkorúak. Ráadásul státuszszimbólum lett a drága okostelefon a fiatalság körében.


Rákattantak a magyar fiatal felnőttek a legdrágább mobilokra

A felújított prémium mobilok forgalmazására szakosodott Rejoy.hu startup az iskolakezdés alkalmával több száz magyarországi ügyfelét kérdezte arról, hogyan viszonyulnak az okostelefonokhoz.

A kutatásuk rávilágított, jellemzően a 18-24 év közötti korosztály rendeli a legdrágább típusokat, viszont a 30 felettiek beérik a régebbi modellekkel is. A Z generációsnak számító Rejoy-ügyfelek átlagosan 170 ezer forint körüli összeget költenek egy felújított okostelefonra. Ez durván a duplája annak az átlagösszegnek, amit egy 38-44 év közötti vásárlók fizetnek ki egy telefonért.

A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok 70 százaléka nemcsak kommunikációs eszközként, hanem státuszszimbólumként is tekint a mobiljára. Tehát csupán 30 százalékuk van azon a véleményen, hogy nem gyakorol hatást a személyük megítélésére a készülékük típusa.

Ugyanakkor a PCWorld megjegyzi, az iPhone-okhoz gyakran társított presztízs nem tükröződik a kutatásban, mivel a 18-24 év közötti vásárlók nagyjából 50-50 százalékos arányban választanak androidos és iOS-es készülékeket a startupnál.

Retró butamobillal csavarná el a fiatalok fejét is a Nokia

Mindezek ellenére úgy tűnik, nemcsak az okoskészülékeken keresztül látja az utat a sikerhez a Nokia: néhány hete frissített kiadásban dobta a piacra a HMD Global az ikonikus Nokia 2660 Flip kagylómobilt, pink és zöld színben. A termékkel leginkább a fiatalokat, pontosabban a Z és az Y generáció tagjait célozták meg.

Az ő körükben különösen megnőtt az érdeklődés a butamobilokra is az elmúlt években. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 2021-hez képest megkétszereződött a flip mobilok piaci részesedése, idén pedig további részeket haraphatnak ki a mobilpiac tortájából.

Lars Silberbauer, a HMD Global marketing vezérigazgató-helyettese szerint is egyértelműen látható a növekvő érdeklődés a kagylómobilokra. Ezt azzal magyarázza, hogy az értesítésektől és püttyögéstől megfáradt felhasználók egyre többször próbálnak korlátot szabni maguknak az okostelefonok használatában.

A Nokia 2660 Flip egy 4G-s eszköz, amit egy 2,8 hüvelykes elsődleges és egy 1,77 hüvelykes másodlagos képernyő alkot. Értintőkijelző helyett fizikai gombokkal navigálható. A belsejében egy Unisoc T107 processzor van, valamint támogatja a Bluetooth 4.2-t és a microSD-kártyát. Egy 1450 milliamperórás telep látja el energiával, ami mikro-USB-vel tölthető.

Ne hagyd ki!