Olajkitermelők az orosz zászló árnyékában, az oroszok bitcoinban is fogadnak fizetéseket az olajért
Fotó: Shutterstock

Bitcoinban az orosz olajért? A „barátoknak” ezt is lehet

A nyugati országok egyre szigorodó szankciói miatt Oroszország komolyan fontolgatja, hogy elfogadja a bitcoint az olajért és a gázért, mint hivatalos fizetőeszközt – írja a CNBC.



A vég vagy a kezdet?

A közelmúltban az orosz duma energetikai bizottság elnöke arról beszélt, hogy ha „baráti” országokról van szó, például Kínáról vagy Törökországról, akkor Oroszország hajlandó rugalmasabban kezelni a fizetési lehetőségeket.

Pavel Zavalnij, a testület elnöke kifejtette, régóta tervben van, hogy alternatív fizetési módként elfogadják a vevő nemzeti valutáját, csakúgy, mint a bitcoint Oroszország energiaexportjáért cserébe.

Egy ideje már győzködjük Kínát, hogy térjen át a rubel-jüan nemzeti valutában történő elszámolásra. Törökország esetében líra és rubel lesz.

-mondta Zavalnij, majd hozzátette:

Bitcoinnal is lehet kereskedni.

Szankcióra szankcióval

A napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök szintén különbséget tett a baráti és a barátságtalan országok között: bejelentette, utóbbiaktól a jövőben rubelben kéri a gáz árát.

Putyin álláspontjára Zavalnij is ráerősített:

Ha vásárolni akarnak tőlünk, fizessenek kemény valutában, számunkra ez az aranyat jelenti, vagy fizessenek úgy, ahogy nekünk kényelmes, ami a nemzeti valutánkat takarja.

Ugyan az USA már leállította az orosz olaj és gáz importját, egyelőre nem valószínű, hogy Európa is kövesse ezt a példát, tekintve, hogy milyen óriási mértékben függ a kontinens az orosz exporttól.

Mire lehet számítani?

A nyugati szankciók támogatása miatt Magyarországot is barátságtalan országnak minősítették az oroszok, így nagy valószínűséggel mi is elbúcsúzhatunk az eddigi, dollár és euró alapú vásárlástól.

Putyin egy hetet adott az orosz jegybanknak és a kormánynak, hogy dolgozza ki az átállás folyamatát, a szerződésmódosítások levezénylése pedig a Gazpromra marad.

Pierre Andurand, az olajipar egyik legismertebb fedezeti alapkezelője nemrég azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy az orosz-ukrán háború után semmi sem lesz a régi, és Európa végleg elveszítheti az orosz gázutánpótlást. Arra figyelmeztetett, hogy a kőolaj világpiaci ára még idén elérheti a 250 dollárt hordónként.

Ne hagyd ki!