Szinte senki sem akar üzletelni az oroszokkal
Fotó: Shutterstock

Leválni az orosz gázról? Az nem megy egyik napról a másikra

Óriási gáz- és olajkészletek halmozódtak fel Oroszországban. Európa azonban akárhogyan is próbál, egy darabig biztosan nem tud meglenni az orosz gáz nélkül. Emellett Moszkvának sem érdeke, hogy a gázszállítása leálljon az Unió felé. Kényes helyzetet teremtett az orosz-ukrán háború.


Rajta maradtak a gáz- és olajkészletek Oroszországon

Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője arról beszélt az InfoStart-nak, hogy Európa teljes kőolajfogyasztásának nagyjából a 27 százaléka származik Oroszországból. Az orosz-ukrán háború kitörése óta azonban jelentős csökkent az európai szállítás, hiszen 1-1,5 millió hordóval kevesebb kőolaj és kőolajtermék érkezik naponta az eurázsiai országból.

A megmaradó készletek eladása azonban problémát jelent Oroszország számára. A tárolók lassan megtelnek, valamint a tengeri szállítmányozással foglalkozó cégük sem tudja egykönnyen eladni az árut. Más cégek pedig nem szívesen állnak be az orosz kikötőkbe.

Jelenleg egyébként India vásárol nagyobb mennyiségű olajat az oroszoktól, köszönhetően a 30 dolláros diszkontnak a Brent-olajhoz képest. Más országok viszont tartózkodnak ettől az üzlet negatív politikai hozadéka, valamint a transzportnehézségek miatt.

Katar is segíthet Európán

Néhány napja Katarban járt a német gazdasági miniszter, hogy hosszútávú cseppfolyósgáz-szállításról (LNG) tárgyaljon az arab országból Európa irányába. Az onnan érkező gáz részben pótolhatná az oroszoktól kieső mennyiséget, azonban rövidtávon nem lehet megoldás, hiszen a közel-keleti ország gázexportjának a jelentős része már le van kötve.

Németországnak egyébként sincsen LNG-terminálja, az csak 2-3 éven belül épülhet meg. Ezért a katari-német gázkereskedelem fellendülése csupán 2026 után lehetséges. Akkortól ráadásul az éves cseppfolyósföldgáz-termelését és -exportját 77 millió tonnáról 110 millió tonnára növelné a közel-keleti ország.

Pletser Tamás szerint a következő 4-5 év orosz földgáz nélkül gyakorlatilag megoldhatatlan Európában. Elegendő pénz és politikai akarat mellett 10 éven belül tartja reálisnak a szakértő, hogy megtörténjen a leválás.

Elkezdődött a folyamat

Az Európai Unió egyébként sem tervez egy-két éven belül leválni az orosz gázról. Néhány napja írtunk arról, hogy 2027-ig kívánnak függetlenedni az eurázsiai ország energiahordozóitól (gáz, olaj, szén) egy EU-csúcson hozott döntés alapján. A folyamat részletes terveit májusra készülhetnek el, akkor kell ugyanis azokat bemutatni az Európai Bizottságnak. A leválás elindításához tehát még rendelkezésre áll az idő az országok számára, azonban már most sorra érkeznek a megvalósítás elkezdéséről szóló hírek, amelyekről EZEN a linken is olvashatsz.

​A magyar álláspont

Az oroszországi energiaszállítás korlátozását, vagy leállítását eredményező, esetleges uniós szankciókról Szijjártó Péter azt mondta a napokban , erről "európai egység egész biztosan nem tud majd kialakulni". Magyarország egyértelműen vörös vonalként kezeli az energiaszállításokkal szembeni szankciókat - hangsúlyozta. "Nem fogunk támogatni olyan szankciós intézkedéseket, melyek Magyarország energia-ellátásának biztonságát kockáztatják" - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Ne hagyd ki!