Nehéz helyzetben van a hazai söripar
Fotó: Shutterstock

Kifőzhettek valamit a sörfőzdék, hogy javuljon a helyzetük

A koronavírus-járvány idején a HoReCa-szektor bezárása miatt esett vissza a sörfogyasztás, idén pedig például az elszálló energiaárakkal kell szembenézniük a sörfőzdéknek. Mindemellett kevésbé tartja valószínűnek a kisüzemi sörfőzdék részesedésének a további növekedését a haza sörpiacon a szakember, azonban vannak bővülési lehetőségeik a legkisebbeknek.


Nem lehetnek túl boldogok a legnagyobb sörfőzdék és forgalmazók

5,1 millió hektoliter belföldi forgalmat bonyolítottak a legnagyobb hazai sörgyártók (Borsodi, Heineken, Dreher, Pécsi), valamint a forgalmazó Carlsberg idén október végéig. Ez 3 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban, de 4 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtt - 2019 első tíz hónapjában - mért értektől. Ráadásul a csapolt sör forgalma negyedével kisebb, mint 2021-ben, de az üveges sörök kereslete is 14 százalékos visszaesést mutat. De nőtt a dobozos sörök aránya.

A dobozos kategória mellett az alkoholmentes sör is töretlen népszerűségnek örvend, a magyar sörfogyasztók 90 százaléka hajlandó megkóstolni azokat, amely arány európai szinten a legmagasabb

- idézi Kántor Sándort, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnökét az Agrárszektor.

Azonban nincs sok oka a szektornak az optimizmusra, hiszen idén megugrottak a gyártási költségeik, valamint emelték a sörök jövedéki adóját is. A magas infláció miatt pedig 10 százalékkal nőtt az igény az eddig visszaesést mutató „gazdaságosabb” sörtermékekre. A középkategóriára stagnál a kereslet, továbbá kétszámjegyűről 5 százalékra mérséklődött a prémium kategória keresletnövekedése.

Nem rózsás a helyzet a kisebb üzemekben sem

Az említett problémák a kisüzemi sörfőzdéket is érintik, főleg az energiaárak elszállása. Ottó Gábor, a Horizont ügyvezetője mindezek miatt a szektor stagnálásával számol a közeljövőben.

Úgy látja, hogy az évtizedek óta működő kisebb főzdék jobban ki vannak téve a lokális fogyasztásnak, ezért kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint az újabb generációsok. Az utóbbiak jellemzően több energiát és tőkét fordítottak brandépítésre az utóbbi időben, ezért online is nagyobb mennyiségű sört rendelnek tőlük a fogyasztók.

Azonban az elmúlt évek befektetéseit - például a modern főzdei berendezések, taproomok és a brandépítés költségeit - nekik is ki kell termelniük. Ehhez a hazai piacon csak korlátozott lehetőségeket lát a szakember, viszont kitörést jelenthet a kisüzemi sörexport. De egy brand külföldi bevezetése is jelentős összeg, és nem is egyszerű.

Olyan kereskedelemi partnereket kell keresni, akik hisznek a termékben, és maguk is hajlandóak áldozni, befektetni annak terjesztésébe

- nyilatkozta az ügyvezető.

Ne hagyd ki!