Ugyan nem lesz olcsó a projekt

Szupermodern és környezetkímélő sörfőzdét készül építeni egy óriáscég. Elképesztő vagyont hajlandóak befektetni a projektre.


Hatalmas összegből épülhet meg a környezetkímélő sörfőzde

Szén-dioxid-kibocsátásmentes sörfőzdét építenének Írországban. A projektbe a Diageo italgyártó óriásvállalat 200 millió eurót, azaz több mint 80 milliárd forintot fektet. A főzde egy zöldmezős területen, Kildare megyében, a Newbridge-i Littleconnellben épülhet meg – írja a magyarmezőgazdaság.hu.

A szupermodern főzdében olyan neves sörök készülhetnek, mint a Carlsberg, a Harp, a Hop House 13, a Kilkenny vagy a Rockshore. Ha megvalósul az üzem, a St. James’s Gate után ez lesz Írország második legnagyobb sörfőzdéje a 2 millió hektoliteres kapacitásával.

Teljesen zöld a projekt

A tervek szerint teljes egészében megújuló energiával fog működni az új sörfőzde. Az energia- és vízfogyasztás minimalizálása érdekében pedig a legfejlettebb technológiát fogja használni. Ezzel akár évi 15 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást előzhet meg.

Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy fenntarthatóan termeljünk a gabonától a sörösüvegekig

- mondta Colin O'Brien, a Diageo globális sörellátásért felelős vezetője.

Leo Varadkar, kereskedelemért, vállalkozásokért és foglalkoztatásért felelős ír miniszter a beruházás nemzetgazdasági szerepét emelte ki:

A Diageo 200 millió eurós beruházása igazán nagyszerű hír Írország virágzó élelmiszer- és italiparának jövőbeli fejlődése, valamint a szélesebb értelemben vett nemzetgazdaság szempontjából. A helyi gazdaság számára is rendkívül kedvező, hiszen a létesítmény építése során akár ezer, a megépülést követően pedig ötven munkahelyet teremtenek. Biztos vagyok benne, hogy sok közvetett munkahely is létrejön.

A politikus hozzátette, hogy az új létesítmény hozzájárul Írország kulcsfontosságú gazdaság- és éghajlatpolitikai céljaihoz is.

Nincs elég sörösüveg?

A közelmúltban írtunk arról, hogy német sörgyártók figyelmeztettek, hogy hiánycikk lehet a sörösüveg. A sörivókat arra kérik, hogy vigyék vissza az otthon tárolt üres üvegeket a boltokba. A hiány leginkább a kis és közepes méretű sörösüvegek piacán lehet érzékelhető.

A sörgyártók nyolcvan százalékkal drágábban tudják beszerezni az új sörösüvegeket, mint tavaly. A sör gyártási ára ugyancsak emelkedik. A sörösüveghiány egyik oka az energiaárak növekedése, amely maga után vonta az üveggyártás költségeinek növekedését is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy kevés a teherautósofőr, ezért akadozik az ellátási lánc.

Német sörgyártók korábban arra figyelmeztettek, hogy a söreik ára akár 30 százalékkal is emelkedhet, főként az energiaárak növekedése miatt.

The Conversation

Ne hagyd ki!