A fejlesztők szerint mindent kihoztak belőlük, amit lehetett
Fotó: Shutterstock

Nagyon úgy tűnik, befellegzett az LCD-tévéknek

Nem hajlandó többet költeni az LCD-televíziók fejlesztésére egyik jelentős gyártójuk sem. Inkább az újabb, drágább technológiákra koncentrálnak a jövőben. Úgy vélik, mindent kihoztak az lcd-s televíziókból, amit lehetett.


Nem fejlesztik tovább az LCD-technológiát a nagy gyártók

Átcsoportosítják a forrásaikat a jelentősebb képernyőtechnológiát fejlesztő cégek az lcd-s kutatásokról. Erről Bob Raikes elemző számolt be, miután beszélt az EMD néven ismert Merck KGaA illetékeseivel. A vállalat a folyadékkristályos piac legfőbb beszállítója. Alapanyagot biztosítanak a tévé- és kijelzőgyártás területén két piacvezető cégnek, a Samsungnak és az LG-nek is.

A szakember szerint a vállalatok úgy látják, mindent kihoztak a technológiából, amit lehetett. Így az a jelenleginél már nem lehet jobb. A jövőben például a modernebb és drágább OLED, Micro LED vagy Mini LED fejlesztésére kívánnak fókuszálni.

Azonban továbbra is van igény az olcsóbb LED-LCD tévékre és monitorokra, ezért néhány évig még biztosan elérhetők lesznek a piacon. Viszont a HVG megjegyzi a kategóriában technológiai újítás, fejlődés nem várható.

Ez lehet az elmúlt 15 év legnagyobb Apple-bejelentése

Bár az LCD tévéknek befellegzett, újabbnál újabb innovációkkal jelentkeznek a világ nagy tech cégei, amelyek forradalmasíthatják a képernyőtechnológiát is. Például a szakértők szerint az iPhone 2007-es bemutatása óta nem volt akkora bejelentése az Apple-nek, mint a mostani.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook jelentett be az Apple WWDC fejlesztői konferencián, hogy érkezik az Apple Vision Pro kevert valósággal dolgozó szemüveg. Egyik különlegessége, hogy a hagyományos virtuális valóság szemüvegekkel ellentétben nem takarja el a szemet, hanem át lehet rajta látni, így olvasztja egybe a felhasználója szeme előtt a fizikai és a virtuális valóságot.

Az Apple Vision Pro elénk vetített rendszerében a nézésünkkel, az ujjmozdulatainkkal és a hangunkkal is operálhatunk. Például, ha ránézünk egy ikonra, a rendszer ki fogja azt emeli. Ha magunk előtt tartjuk az ujjunkat, akkor „rá is nyomhatunk”, akárcsak az okosmobilok kijelzőjén levő ikonokra. A szövegbevitelhez pedig (például egy e-mail megírásánál) a hangunk a legkényelmesebb beviteli eszköz.

A tervező szerint az Vision Pro szemüveggel dokumentumokat vetíthetünk magunk elé, dolgozhatunk rajtuk, videochatelhetünk, böngészhetünk a neten, fotókat és filmek nézhetünk, vagy akár e-mailezhetünk is. A két OLED kijelzője pedig jobb és részletgazdagabb látványt nyújt, mint két 4K-s tévé. Emellett a szemüveg képes besötétíteni a szemünk előtt lévő üveget azért, hogy a virtuális világ valóságosabbnak hasson.

A technológiai háttere és az ára

A technológiai hátterét az Apple M2 chipje mellett a szemüveghez fejlesztett R1 chip adja 12 milliszekundumos válaszidővel. Ha áramforráshoz csatlakoztatjuk a szemüveget, szinte bármennyi ideig működtethető. Viszont az akkuról kétórás üzemidőre képes.

Saját operációs rendszert is kapott a készülék, a visionOS-t. Az Apple ígérete szerint az iPhone-ra és iPadre kiadott alkalmazások közül számos élvezhető lesz a szemüvegen is. Sőt, lesz egy saját App Store-ja, ahonnan a hozzá fejlesztett appokat lehet letölteni. Mindemellett a cég partnerségre lépett a Disneyvel, így a filmstúdió számos filmjét és sorozatát is élvezhetjük az eszközön.

Az Apple Vision Prót 2024 elején dobhatják a piacra mintegy 3499 dolláros áron (nagyjából 1,2 millió forint). Viszont hazánkban valószínűbb, hogy ennél drágábban lesz beszerezhető, így az 1,5-2 millió forintos árcédula inkább valószínű.

Ne hagyd ki!