Jelentősen csökkenhetnek a vasúti áruszállítás terhei
Fotó: Shutterstock

Megmenekülhet a magyar vasúti szállítmányozás

Veszített a versenyképességéből a magyar vasúti áruszállítás, elsősorban a magas energiaköltségek miatt. Azonban a kormány mintegy 40 százalékkal csökkentené a vasúttársaságok pályahasználati díját, ami jelentős segítséget jelentene az ágazatnak.


Csökkenhet a vasúti szállítás költsége

A vasúti infrastruktúra használatáért több, különböző díjat kell fizetniük a szállítmányozó magáncégeknek. Ezek közül törölné el a kormány a hálózat-hozzáférési díjat (HHD) - legalábbis átmenetileg, így növelnék az ágazat versenyképességét. A kieső bevételt a szén-dioxid-kvótabevételekből fedeznék.

Arra számítunk, hogy a jelentős árengedmény nyomán nőni fog a vasúti áruszállítás Magyarországon, így több lesz a bevétel az alapdíjakból, így a pályavasutak is jól járnak, az elengedett felárbevétel egy része a többlet alapdíjakból megtérülhet. Ez pedig nem csak a vasútnak, de a környezetnek is kedvező

- fogalmazott közleményében Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára.

Jelentősen csökkenhetnek a vasúti fuvarozók terhei

A díjcsökkentéssel évente összesen 8-9 milliárd forinttal mérséklődhetnek a vasúti árufuvarozók terhei. A magán vállalkozói vasutaktól befolyó alapdíj és a felár mintegy 22 milliárd forint volt tavaly, tehát az utóbbi tette ki a költség 39,2 százalékát.

A Covid-világjárvány hatásait kompenzálandó az Európai Unió megengedte a pályahasználati díjak részleges vagy akár teljes elengedését, illetve elhalasztását idén év végéig. Számos ország élt ezzel a lehetőséggel

- mutatott rá a politikus.

Gondok a vasúti fuvarozásban

Mi is írtunk róla, hogy egyre gyakoribb, hogy a fuvaroztatók és a vasútvállalatok elkerülik a magyar síneket. Az Ukrajnából Németországba küldött gabonát jelenleg olcsóbb Szlovákián keresztül szállítani, mint Magyarországon át. A hazánkon átvezető török–német konténervonat útvonala is áthelyeződött a közelmúltban a szerb, a horvát és a szlovén infrastruktúrára.

A Lengyelországból Szerbiába irányuló rendszeres kokszforgalom úgy kerüli ki a magyar vasúti pályát, hogy az árut Pozsonyban, illetve Gönyűn dunai hajókra rakodják, így nem kell megfizetniük a magas vasúti költséget. Továbbá egy jelentős olasz gabona-nagykereskedő is úgy döntött a tavasszal, hogy a magyar gabona helyett Romániából vásárol terményt, mivel onnan a fekete-tengeri kikötőn keresztül, vízen olcsóbban tud fuvaroztatni.

Ne hagyd ki!