A teljes átállás évtizedeket vehet igénybe
Fotó: Shutterstock

Érik a nagy fordulat a vasúti közlekedésben

Három vonatgyártó is hidrogénvonatok fejlesztésébe kezdett a közelmúltban. Néhány hidrogénmeghajtású szerelvényt forgalomba is állítottak a nyáron. Nagy előnyük, hogy a zöldhidrogén előállításához megújuló energiát használnak fel. Ráadásul háromból két gyártó részben Magyarországon készíti a járműveit.


Változik a vonatok meghajtása

Az Alstom, a Stadler és a Siemens is piacképes hidrogénvonatokkal állt elő a közelmúltban. Az Alstrom forgalomba is helyezett közülük 14-et Németországban, Bréma közelében az előző hónapban. A jövőben az összes dízelvonatot ilyenre cserélnék a térségben – írja a Magyar Nemzet.

A francia cég fontosnak tartja, hogy a járművei ne maradjanak el a hatótáv tekintetében a dízelhajtásúaktól. Ezért a napokban egy nyilvános „hosszútávfutást” rendeztek, ahol a hidrogénvonat 1175 kilométert tett meg egyetlen töltéssel.

A hírnek magyar vonatkozása is van, hiszen az Alstom üzemanyagcellás regionális szerelvényei forgóvázának a keretét Mátranovákon gyártják. Emellett az Alstom mellett a Stadler is rendelkezik hazánkban gyártói bázissal. A cég szintén kifejlesztette az üzemanyagcellás modelljét. A motorvonat a kaliforniai Redlands Passenger Rail Project megrendelésére készült, és a szolnoki üzemükből szállítják a H2 szerelvények alumínium kocsitesteit.

Mindezek mellett a napokban jelentették be a harmadik európai hidrogén-fejlesztést, miután megkezdték a próbaüzemét a Deutsche Bahn (DB) és a Siemens Mireo Plus H hidrogénvonatának.

Zöldebb fejlesztés

Az új szerelvények tankolása olyan gyors, mint a hagyományos dízelmotorvonatoké. Emellett a meghajtásukhoz szükséges hidrogént is képesek előállítani a gyártók. A megújuló energiát elektrolízisre használják fel, így a töltés helyszínén tudják létrehozni a zöldhidrogént.

A nem villamosított vasútvonalakon jelenleg dízelhajtású járművek üzemelnek. Európában ilyen az összes vonal hatvan százaléka. Viszont a zéró szén-dioxid kibocsátású hidrogénhajtásra a teljes átállás akár évtizedekig eltarthat.

Felértékelődhet a hidrogén

Mi is írtunk róla, hogy Magyarország célja a klímasemlegesség elérése 2050-ig. Ezért tavaly májusban hirdette ki a kormány a nemzetközi trendekkel összhangban álló nemzeti hidrogén-stratégiát. A hidrogén a következő évtizedekben egyre nagyobb szerephez juthat az ipar, a mobilitás és az energetika területén.

Jelen pillanatban a mobilitás adja a CO2-kibocsátás körülbelül 30 százalékát, és valamennyi nemzetközi törekvés azt mutatja, hogy az elkövetkezendő évtizedben jelentős mértékben fog bővülni a közúti-, légi- és vízi közlekedés. Vagyis nemcsak a növekedés által generált kibocsátást kell csökkenteni, hanem el kell érni azokat a megoldásokat, amikkel a közlekedés egyáltalán nem fog szén-dioxidot kibocsátani

– nyilatkozta Lepsényi István, a Hidrogénszövetség elnöke.

Ne hagyd ki!