Az idén pöröghet fel a munka
Fotó: Shutterstock

Itt kutat földgáz után jelenleg az MVM

Négy gázkút termel Nyékpusztán jelenleg az MVM csoport részvételével. Azonban újabb térségben is fúrnak kutakat itthon, szénhidrogén után kutatva. Sőt, idén pöröghet fel a munka.


Újabb területen kutat földgáz után a MVM

Az MVM részvételével jelenleg négy gázkút termel Nyékpusztán. Ezekből eddig több mint 50 millió köbméter földgázt és majdnem 65 ezer köbméter kondenzátumot termeltek ki. Azonban 2023 végén, Berettyóújfalu térségében is elkezdett földgáz utáni kutatni a csoport. Ott eddig négy kutat fúrtak, viszont kedvező eredmények esetén további nyolc-tíz fúrás következhet. Így a munka java csak most következik.

Vállalatcsoportunk a meglévő kutatás-termelés portfólió növelésén dolgozik, melyet a hazai és regionális upstreamlehetőségek folyamatos figyelésével, feltérképezésével érhetünk el, illetve további tranzakciós tárgyalások megkezdése is a tervek között szerepel

– írja az upstream-tevékenysége eddigi eredményeit ismertető összefoglalójában az MVM.

A VG megjegyzi, a csoport upstreamüzletága révén szavatolhatóvá válhatnak a 2020 januárjában hatályba lépett Nemzeti Energiastratégia (NES) olyan céljai, mint a hazai földgázellátás kitettségének csökkentése, valamint az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítése.

Megnyílt az ország első hidrogén-töltőállomása

Mindeközben a Linde Gáz Magyarország Zrt. üzemeltetésében januárban megnyílt Magyarország első hidrogén-töltőállomása Budapesten az Illatos úton, ahol 4 ezer kilogramm hidrogén tankolására van lehetőség előzetes bejelentkezés után - jelentette be Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára egy budapesti konferencián.

Az államtitkár azt mondta, a magyar gazdaság jövője a zöldenergia, a kormány ezért a hidrogéntechnológia népszerűsítését és elterjedését is ösztönözni kívánja. A hasznosításra rövidtávon leginkább alkalmas terep a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében a fővárosi agglomeráció mellett Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kaposváron, Miskolcon és Zalaegerszegen is időszakosan forgalomba állítanak hidrogén üzemanyagcellás buszokat.

A Zöld Busz Programról szólva az államtitkár kiemelte: már 139 elektromos buszt és hozzá tartozó töltőinfrastruktúrát helyeztek forgalomba Magyarországon, ezzel az elektromos autóbuszállomány csaknem megnégyszereződött, a szén-dioxid kibocsátás pedig 858 tonnával csökkent.

Ne hagyd ki!