Mutatjuk, hogyan állnak a magyarországi gáztárolók
Fotó: Shutterstock

Így állunk Európában a gáztározóink feltöltöttségével

Átlagosan 80 százalék felett jár az európai gáztározók töltöttsége. A magyar érték is igen magas, hiszen meghaladta a 70 százalékot. Azonban ennél fontosabb, hogy a fogyasztásarányos töltöttség terén a magyarországi érték a harmadik legnagyobb Európában.


Magas szinten a gáztározók töltöttsége

A földalatti gáztározók átlagos töltöttsége elérte a 80 százalékot Európában július 10-én - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A Portfolio megjegyzi, ez igen magas érték, hiszen ebben az időszakban az elmúlt 10 év töltöttségi átlag 64 százalék volt. Ezek alapján az Unióban kötelezően előírt, november 1-re elérendő 90 százalékos töltöttség sokkal hamarabb megvalósulhat.

A magyar tárolók töltöttsége 71 százalékos volt július 10-én, ami szintén jóval magasabb, mint a tízéves, 49 százalékos átlag. Ennél is fontosabb, hogy jól állunk betárolt gázzal az előző éves magyar gázfogyasztáshoz viszonyítva is. A tavalyi fogyasztás 44 százaléka van a tározókban biztosítva mostanra, amíg a tízéves átlagunk ekkorra 32 százalék. Az előző mutatóban a harmadik legjobbak vagyunk jelenleg Európában. Csupán Ausztriának (91 százalékos) és Szlovákiának (60 százalék) van nagyobb arányban biztosítva az éves ellátása.

A magyarországi tárolókban 4,5 milliárd köbméter földgáz áll már jelenleg is rendelkezésre. A teljes készlet nemcsak a lakossági fogyasztás tavalyi, szerényebb szintjét (3,4 milliárd köbméter), hanem a háztartások által az energiaválság előtti évben, 2021-ben felhasznált mennyiséget (3,9 milliárd köbméter) is jelentősen meghaladja. A kormány döntése alapján ezen belül 1,9 milliárd köbméter védett állami gáztartalék szolgálja a magyar családok biztonságos ellátását

- áll az EM közleményében.

Bekövetkezett a fordulat Európa gázellátásában

Az orosz-ukrán háború - pontosabban az orosz agresszió - kényszerítette arra az Európai Unió tagállamait tavaly, hogy új földgázbeszállítók után nézzenek. A folyamat végül azt eredményezte, hogy 2022-ben a brit Energia Intézet (EI) adatai szerint összességében több cseppfolyósított földgáz érkezett a kontinensre, mint vezetékes gáz, amire korábban sosem volt példa.

A jelentés alapján mintegy 151 milliárd köbméter volt az európai vezetékes gázimport tavaly, ami 35 százalékos visszaesést takar éves alapon. Viszont az LNG importja 2022-ben 170 milliárd köbméterre nőtt Európában, a 2021-es 108 milliárdos mennyiségről.

A gyors és jelentős változást az eredményezte, hogy Európa rövid idő alatt prémiumpiaccá vált, ami csábította az LNG beszállítóit. Azonban a gázpiacok volatilitása rekordmagas árakat eredményezett, ami hozzájárult az infláció megugrásához és a gazdaságok lassulásához a kontinensen.

Az ukrajnai háború egy csapásra átalakította a nemzetközi gázellátás egyensúlyát, az eltolódások pedig árválságot idéztek elő, és számos gazdaságban a megélhetési költségek az egekbe szálltak. Ebből a viharos helyzetből Európa csak most kezdett el kilábalni

- nyiltkozta Nick Wayth, az EI vezérigazgatója.

Az elmúlt hónapokban több importterminál létesült a szuperhűtött üzemanyag számára az EU-ban. A közüzemi szolgáltatók pedig megállapodásokat kötöttek arról, hogy a jövőben több LNG-t vásárolnak olyan termelőktől, mint az Egyesült Államok. Azonban mindezzel párhuzamosan nagyobb figyelmet kaptak megújuló energiaforrások is az öreg kontinensen.

Ne hagyd ki!