Megjelentek a napelemrendeletek
Fotó: Shutterstock

Megjelentek a napelemrendeletek, szűk határidővel

Azok a napelemtelepítők, akik október 31-ig bejelntik igényüket az általuk termelt villamos energia betáplálására a villamosenergia-hálózatba, még élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik lecsúsznak erről a határidőről, elbukják. Nem maradt sok idő.


A rendelet értelmében azok, akik nem tartják az október 31-ei határidőt, már csak saját használatra fordíthatják az áramot, amíg nem valósul meg a kormány által ígért hálózatfejlesztés - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium, miután szerdán késő este megjelent a Magyar Közlönyben a háztartási kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának feltételeiről szóló kormányrendelet.

Az igénybejelentés történhet személyesen az ügyfélszolgálatokon és az interneten elérhető űrlapon keresztül is.Az október 31-e után benyújtott igények esetében csak akkor lehetséges a feltáplálás, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy "igénybejelentésére a szolgáltató érdekkörében felmerült oknál fogva nem került sor".

A kormány emellett gyorsította a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetését is, egy másik, szintén a szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a legfeljebb 10,8 kVA teljesítményű erőművek engedélyeztetésére vonatkozó terveket három munkanapon belül bírálják el.

A TIM közleménye arra kités, hogy a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztése nem érinti azokat a háztartásokat, amelyek már most élnek a betáplálás lehetőségével.

Az akkumulátorok telepítését a kormány is ösztönözni fogja, amint az európai uniós források elérhetővé válnak, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi hálózat állapotát és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére – közölte a tárca közleménye szerint Steiner Attila államtitkár.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter október közepén jelentette be, hogy az új napelemtelepítéseknél megszűnik a betáplálás lehetősége, mert sokkal több az igény, mint amennyit a hálózat be tud fogadni. Azt azonban mindeddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor is zárul le a lehetőség a csatlakozásra.

A kormány a lakossági napelempályázat újabb, novemberre tervezett körét is lefújta. A döntések várható hatásairól a napelemes vállalkozások piacán ITT írtunk.

Ne hagyd ki!