Egy férfi a Banwa Private Island, a világ legdrágább üdülési magánszigetének partján napozik egy napágyban
Fotó: Shutterstock

Ez történt a világ legdrágább üdülőjével a járványban

A koronavírus-járvány gazdasági hatása a világ legdrágább üdülőjének kikiáltott Banwa Private Island-et sem kerülte el. A Fülöp-szigeteken található „üdülősziget” brutális árcsökkentésben és a teljesen átalakított brandben látja a megoldást.



Erős kezdés

A Banwa Private Island magánsziget 2019 májusában „nyitotta meg kapuit” a pihenésre vágyó, tehetős emberek előtt. A sziget rövid időn belül komoly hírnévre tett szert, elsősorban busás ára miatt: egyetlen éjszaka ugyanis 100 ezer dollárba, azaz nagyjából 31,5 millió forintba került. A luxusüdülőhely egyebek között hat óceánparti villával, tágas jacuzzikkal, feszített víztükrű medencékkel, gyógyfürdőkkel és exkluzív bárokkal csábítja a vendégeket, akik jet skiket és jachtokat is igénybe vehetnek. Sokan úgy vélik, az élmény igazi különlegessége a páratlan, nagyfokú figyelem, amiben az üdülő személyzete részesíti az odalátogatókat.

A Banwa Private Island egy éve sem üzemelt, amikor berobbant a pandémia, és kénytelen volt ideiglenesen bezárni.

A nagy átalakulás

Végül 2021 májusában ismét kinyithatott, ekkor azonban már új marketingcsapat vette kézbe a dolgokat. A sziget marketing tanácsadója, Judith Los Banos részletezte az új üzletpolitikát az Insidernek.

A világ legdrágább üdülőjének képében tetszelgő sziget az újranyitással párhuzamosan drasztikusan, 55 ezer dollárral csökkentette eredeti árait. Los Banos elmondta, hogy elődjeik kifejezetten a „drágaságra” akartak rámenni, ami sikerült is nekik, de az új team teljes más megközelítést alkalmaz.

Kifejtette, céljuk, hogy a világ egy úgynevezett „légiközlekedési buborék” célállomásként ismerje meg újra a szigetet. Ennek érdekében az árak mellett a kapacitást is csökkentették, az eredeti 48 helyett már csak 36 vendéget engednek egy időben a szigeten tartózkodni. Az üdülőhely decemberben megállapodott az Ascent Flights Global légiközlekedési társasággal is, hogy exkluzív, privát járatokat indítson a Banwa Private Island-re.

Továbbá különálló villákkal is bővítették a kínálatot, amelyeket akár már 2500 dollár/éjszakás áron is ki lehet bérelni. Minden villához saját komornyik és teljes ellátás tartozik.

Annyira nem népszerű

A vendégeknek fel kell készülniük rá, hogy legalább három napot ki kell fizetniük, ha el akarnak látogatni a szigetre. Tehát a teljes csomagot alsó hangon 135 ezer dollárért (45 ezer dollár/éjszaka), míg az említett villákat 7500 dollárért bérelhetik ki.

Ugyan a sziget (elsősorban árai miatt) nagy visszhangot keltett a világban, a keresleten ez egyáltalán ne mutatkozik meg. Los Banos elmondása szerint eddig alig 100 ember vette igénybe szolgáltatásaikat.

Ne hagyd ki!