Repülőtér EasyJet fapados, beszálló utasok
Fotó: Shutterstock

A kirúgott dolgozókat is visszavárják a légiközlekedésben

Az EasyJet 1000 font bónusszal jutalmazza meg a légiutaskísérőket a nyári szezon végén. Az ajándékpénzt a már meglévő és az új alkalmazottak is megkapják, miután a cég munkaerőhiánnyal küzd.


A légitásaság közlése szerint az átszámítva jelenleg 450 ezer forintos bónusszal dolgozóik munkáját akarják elismerni egy várhatóan erős nyáron, amikor a forgalom megközelítheti a pandémia előtti szintet.

Hirtelen pótlás

A British Airways a múlt hónapban jelentette be, hogy hasonló meglepetéssel készül, de náluk csak az újonnan belépők számára biztosítják az ezer fontot, mintegy „arany üdvözletül”.

Az utazási korlátozások feloldása után a szezonban várhatón erős kereslet nehezedik majd a szektorra az Egyesült Királyságban. A cégek a pandémia idején többezer embert bocsátottak el, akiket nem lehet egyik pillanatról a másikra pótolni. A légitársaságoknak most gyorsan kell betömködniük a lyukakat a legénység létszámában.

Az EasyJet és a British Airways is korábban többszáz járat törlésére kényszerült a munkaerőhiány miatt.

Kevesebb üléssel

Néhány reptéren, például Manchesterben és Birminghamben is hosszú sorok alakultak ki, mert nem volt kellő számú kiszolgálószemélyzet, emiatt néhány utas lemaradt a járatáról. A brit légiközlekedési hatóság, a Civil Aviation Authority áprilisban levélben fogalmazta meg aggodalmait a repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány miatt.

Az EasyJet nemrég jelentette be, hogy néhány gépéből kiszedi a hátsó üléssort, mert így a négy helyett már háromfős kiszolgáló személyzettel is repülhetnek.

A fapados légitársaság már 1700 új embert szerződtetett a korábban célként kitűzött 1500 helyett. Az új alkalmazottakat azonban ki kell képezni, és biztonsági átvilágításon is át kell esniük, mindez hónapokba is kerülhet.

Itt írtunk arról, hogy a zsúfolt repülőgépek és a drágább jegyek miatt az elmúlt tíz év alatt tavaly először csökkent a légitársaságok utasainak elégedettsége az Egyesült Államok belföldi járatain.

Ne hagyd ki!