Az ukrajnai légitársaság egyik gépe kék-sárga logóval felszáll

Az Ukrán Nemzetközi Légitársaság bérbe adta Boeing 737-900-asát a litván airBalticnak, hogy minimalizálja az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta veszteségeket.


Ukrajna legnagyobb légitársasága még az invázió kezdetén, február 24-én szüntette be szolgáltatásait, miután az oroszok repülőterek és más kritikus infrastruktúrák ellen indítottak támadást, és Kijev kénytelen volt lezárni légterét a kereskedelmi célú repülés előtt.

25-ből 1

Májustól a gép a legénységével együtt Rigába került át a partner légitársaság szolgálatába– olvasható az ukrán cég közleményében.

Martin Gauss, az airBaltic vezérigazgatója tudatta, hogy a gépek átmeneti lízingelésével együtt cége az ukrán légitársaság néhány dolgozója számára is munkalehetőséget biztosít.

Az Ukrajnai Nemzetközi Légitársaság az airBaltic régi, megbízható partnere

- hangsúlyozta.

A háború előtt az ukrán légitársaságnak körülbelül 1300 alkalmazottja és 25 gépből álló flottája volt, köztük szélestörzsű Boeing 777-200ER, Boeing 767-300ER, és 16 Boeing-737 New Generation gép.

Az egyenruha marad

A megállapodás úgynevezett „wet lease”, amely szerint a bérbeadó nemcsak a repülőgépet és a személyzetet biztosítja, hanem felügyeli a járat működését is.

Az ukrán légitársaság közlése szerint 28 alkalmazottjukat „kölcsönzik” a géppel együtt.

A bérbe adott Boeingen megmarad az Ukrán Nemzetközi Légitársaság logója, és a személyzet is az eddigi egyenruháját viseli majd.

Őszintén örülünk, hogy európai partnereink segítik az ukrán államot és üzletmenetet ezzel a tiszta, egyértelműen támogató gesztussal

– mondta az ukrán légitársaság vezetője.

Arról, hogy 50 milliárd dollár pénzügyi támogatásra számít Ukrajna a G7-es országoktól, itt írtunk. Ez azonban csak töredéke annak az összegnek, amennyibe a tényleges helyreállítás kerülhet. Szakértői becslések alapján ez elérheti akár az 1000 milliárd dollárt is. Persze, azt senki sem tudja, meddig tart a háború. Az biztos, hogy minél tovább, annál nagyobb a kár.

The Conversation

Ne hagyd ki!