80 nap alatt a Föld körül
Fotó: Shutterstock

Sokkoló a Magyarországot is érintő luxusvonattúra ára

Több kontinenst és országot érint a 80 napos, elsősorban vonatos luxusút. Aki befizet, keresztül utazhat például a Sziklás-hegységen, láthatja Szingapúr felhőkarcolóit vagy Magyarországot. Azonban rá kell szánnia néhány tízmillió forintot.


A világ talán legkülönlegesebb, három hónapos vonattúrája hazánkat is érinteni fogja

Nem akármilyen utazást szervez a Railbookers : egyik luxusútjuk 80 napig fog tartani, és a kanadai Sziklás-hegységtől a maláj dzsungelig számos lenyűgöző helyre fog eljutni, javarészt vonattal – írja a Hamu és Gyémánt

A közel három hónapos út négy kontinenst és azokon belül 13 országot fog érinteni. A körülményekre pedig biztosan nem lesz panasz, hiszen a vendégeket világszínvonalú ételek és privát kabinok várják.

A vonatos kalandnak több szakasza lesz. Az első a kanadai Vancouverből indul a Rocky Mountaineer egyik luxusvonatján. A szerelvény három napon át fog haladni a Sziklás-hegységben, érintve Lake Louise-t, valamint a Banff Nemzeti Parkot.

A következő etap előtt egy gyors repülőutat iktatnak be Edinburgh-ba, ami után a Belmond Royal Scotsman luxusvonatain fedezhetik fel az utasok a Skót-felföld szépségeit.

A skóciai túra után a Orient Express fedélzetén Párizsból Velencébe utaznak a résztvevők, majd a Maharajas Express egy hatnapos kiruccanással Delhiből Mumbaiba viszi az utasokat. Talán a túra ötödik szekciója a legérdekesebb számunkra, ugyanis az Isztambulból induló Golden Eagle Duna Express négy éjszaka alatt Bulgárián és Románián át Magyarországon ér célba.

Az utolsó két útvonal is izgalmasnak ígérkezik, hiszen Pretoriából indul és Fokvárosba tart a Rovos Rail jóvoltából. Végül pedig Szingapúrból a nemrég újraindított Eastern & Oriental Express-szel Malajziába utaznak a résztvevők.

Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az utazás nem két fillérbe kerül. A három hónapos kirándulásért körülbelül 39 millió forintot kell fejenként fizetni.

Sokszor olcsóbb repülni, mint vonatozni

Egyébként a Greenpeace 112 európai - javarészt nemzetközi - útvonalat összehasonlító elemzése szerint a vonatozás átlagosan kétszer annyiba kerül, mint a repülés.

Sokakat sokkol az a tény, hogy gyakran olcsóbb repülővel utazni, mint vonattal

- idéztük Clément Beaune francia közlekedési minisztert a nyáron.

Emiatt a párizsi vezetés meg fogja emelni a légi közlekedés adóterheit. Az abból befolyó többletbevételeket a vasút fejlesztésére fordítja. Pontosabban azzal kívánja vonzóbbá tenni a vonatozást, hogy csökkenti a repülőjegyek és a vonatjegyek közötti árkülönbséget.

Mi a magyarázat a jelentős árkülönbségre?

Az egyenlőtlenség az árakban több dologgal magyarázható. Egyik tényező, hogy kedvezőbbek a légi közlekedés adóterhei. Például a Párizs - Barcelona repülőjáratok után a légitársaságok nem fizetnek áfát, valamint a kerozinadó alól is mentesülnek. Viszont ugyanezen az útvonalon a vasúttársaságokat energiaadó és az utasok után általános forgalmi adó is terheli, ami visszaköszön a jegyárakban.

Az éghajlati válság idején adómentességet adni egy szuperszennyező ágazatnak nem egyeztethető össze a mai kihívásokkal

- jelentetti ki Jo Dardenne, a Transport and Environment (T&E) kampánycsoport légiközlekedési igazgatója.

A másik tényező, ami növeli a vonatozás költségét a nemzetközi utak alkalmával az az, hogy gyakran nincs együttműködés a vasúttársaságok között. Ha egy útvonalat két különböző társasággal kell megtenni, és azok nem rendelkeznek jegyértékesítési megállapodással, az a jegyárakon keresztül igencsak visszacsattanhat az utazók pénztárcáján.

Ne hagyd ki!