Az előző üzleti évben rekordnyereséget könyvelhetett el a légitársaság
Fotó: Shutterstock

Így alakulhatnak a repjegyárak a Ryanair szerint

Rekordprofitot hoztak az utasai a fapados, írországi központú Ryanair légitársaságnak. Jövőre pedig az előzőnél is nagyobb utasforgalomra számít a vállalat. Viszont a pénzügyi igazgatójuk szerint az emberek búcsút mondhatnak az igen kedvezményes, tíz eurónál olcsóbb repülőjegyeknek.


Drágulhat a repülés

Neil Soharan, a Ryanair pénzügyi igazgatója arról beszélt a Bloombergnek a cég éves jelentésének bemutatásakor, hogy vége a tíz euró alatti repülőjegyek korszakának. Úgy látja, az olcsó repjegy nem 9,99 euró lesz a jövőben, hanem inkább annak a duplája.

A HVG megjegyzi, a drágulás mögött a működési költségek, valamint a kereslet növekedése áll. Az utóbbi kielégítése problémát jelent a légitársaságoknak, mivel a repülőgépgyártók lassan szállítják le a megrendelt gépeket.

Egyébként összesen 1,43 milliárd euró adózás utáni profitról számolt be a Ryanair a héten, a március 31-én záruló üzleti évre vonatkozóan. Azonban egy évvel korábban 355 millió eurós veszteséget könyvelhettek el. A rekordnyereségük elsősorban a 74 százalékos forgalomnövekedésükkel magyarázható. 168,6 millió utast szállítottak 12 hónap alatt, amíg a 2021. április-2022. márciusi időszakban 97,1 milliót. Az idén áprilisban kezdődő szezonra pedig 185 millió utas a kitűzött céljuk.

Felpumpálta a cég profitját az is, hogy a kedvező üzemanyag-beszerzési politikájuk miatt csupán 31 euróért be tudták szerezni a kerozint az energiaárak boomja idején is. Viszont erre az évre a tavalyinál egymilliárd euróval magasabb üzemanyagszámlával kalkulál a vállalat.

Ismét húzós nyár elé nézhet az európai légiközlekedés

Egyébként arra számít a legtöbb európai légitársaság, idén nyáron elérheti, vagy legalább megközelítheti a világjárványt megelőző, utolsó, 2019-es szezon csúcsforgalmát. Azonban ez nagyban függhet attól, végigsöpör-e egy jelentősebb sztrájkhullám a kontinens repterein. A légi szektort továbbra is munkaerőhiány sújtja, valamint az ágazati szakszervezetek érdekérvényesítő képessége is erős maradt. Az kiugró infláció miatt pedig jelentősen emelkedtek a bérigények.

Az idei húsvétot is járattörlések szegélyezték. Például több mint 33 ezer Franciaországot érintő járatot töröltek. A párizsi repülőtereket üzemeltető Aéroports de Paris (ADP) forgalmi jelentése pedig 470 ezer utas „elvesztéséről” tesz említést az első negyedévben. Az utasszámcsökkenést elsősorban a sztrájkokkal magyarázzák.

Az Egyesült Királyságban szintén a húsvéti időszakban szintén több mint 33 ezer repülőjárat nem indult el hasonló okok miatt, valamint Portugáliában is bérsztrájk bénította a forgalmat. De Németország sem úszta meg a sztrájkhullámot, ahol a Verdi szakszervezet a biztonsági személyzet éjszakai és hétvégi pótlékjainak emeléséért küzdött számos reptéren – írta a Deutsche Welle.

A légitársaságok is panaszkodnak, nemcsak az alkalmazottjaik

A világjárvány nehézségeiből éppen csak kimászó európai légitársaságok szerint igazságtalan, hogy egyedül rajtuk verik el a port a légiközlekedés problémái miatt. Ezért forszírozzák a repülőtér-üzemeltetők és más iparági szereplők anyagi felelősségvállalását is.

A BEUC egy összesen 32 európai ország fogyasztóvédelmi érdekképviseletei nevében fellépő ernyőszervezet. Ők pedig azért lobbiznak, hogy a repülésért ne előre, hanem inkább a szolgáltatás után fizethessenek a fogyasztók. A változtatást azzal indokolják, hogy egy pórul járt utas akár hónapokig is küzdhet a pénze visszaszerzéséért manapság.


Ne hagyd ki!