Más építőanyagok drágulása is nehezíti az építóipar helyzetét
Fotó: Shutterstock

Kiröhögted apád, mert félreteszi a régi szögeket, csavarokat? Most nevess!

Jelentős szög-és csavarhiány lépett fel a német építőiparban a Oroszországgal szemben meghozott nemzetközi szankciók következtében, ezért több beruházás is akadozik. A szerb média pedig az építkezéséknél használt fémáruk drasztikus drágulásáról számolt be hasonló okokra hivatkozva.


Az európai építőipart is nehezen érinti az orosz-ukrán válság

Több, az európai építőipart érintő nehézségről számolt be a Szabad Magyar Szó (SzMSz). A portál szerint az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt Szerbiában dinamikusan emelkedik a fémáruk árszintje, Németországban pedig építkezések álltak le az orosz szögek és csavarok hiánya miatt. Az utóbbi hírről a szerbiai magyar oldal mellett egyebek között a német shz.de és bi-medien.de hírportálok is beszámoltak.

“A legtöbb építési vállalkozó az áremelkedés okozta kiadásokat a megbízóikra szeretné hárítani, de ez nem megy könnyen. Ez az oka annak, hogy a kivitelezők egy része leállítja a projektjeit, vagy egyszerűen csődöt jelent, mert a drágulás miatt a hiányt nem tudják fedezni”

- idézi az SzMSz Nenad Radičević-ot, a Szerbiai Rádió és Televízió németországi tudósítóját.

Gondok a szerb építőiparban is

Szerbiában az aktuális építkezések rendben folynak, viszont nem tudni, mi lesz a hamarosan induló beruházások sorsa. A fémáruk drágulása mellett ráadásul más építőipari termékek ára is megugrott a közelmúltban.

Az építőanyagok negyedét Szerbiában gyártják, ezért jelentősen ki vannak téve az importnak, különösen a huzalok, a szögek, a cement és a falazótéglák tekintetében. A jelenlegi építkezéseiket sem tudnák befejezni pusztán a szerb termékekre hagyatkozva. A nemzetközi piaci nehézségek miatt pedig késhetnek a projektek átadásával a kivitelezőik.

Bojan Stanić, a Szerbiai Gazdasági Kamara szakembere szerint déli szomszédunknak megvan a kapacitása ahhoz, hogy az építőipar esetleges hiánytermékei egy részének a gyártásába kezdjen, de az átállás igen nehézkes és időigényes lenne.

Drágul a magyar építőipar is

Mmi is írtunk arról, hogy 11,9 százalékkal, 5070 forintra emelkedhet idén a minimális építőipari rezsióradíj.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tájékoztatása szerint csupán a garantált bérminimum már 19 százalékkal növekedett a 2021-es adatokhoz képest, de emelkedtek a csoportos személyszállítás költségei is. Az utóbbi értéke egy munkaórára leosztva elérte a 331 forintot, amit elsősorban azzal magyaráznak, hogy egyre távolabb a székhelyüktől vállalnak munkát az építőipari cégek. Emellett az ügyvitel, munkahelyi irányítás ráfordítása is 1118 forintra emelkedett.

Az ÉVOSZ szerint egyébként

„az ágazatban dolgozó vállalkozások rezsióradíja a jelenleg ajánlott minimális építőipari rezsióradíj mértékénél magasabb, átlagosan 6.500 forint.”

Ne hagyd ki!