Magyar termék olaszos névvel. Ismerős?
Fotó: Shutterstock

Harcot hirdettek a világ álolasz éttermei és termékei ellen

Világszerte rengetek étteremre és élelmiszerre mondják rá, hogy olasz. Azonban Olaszország mezőgazdasági minisztere szerint több közülük nem az. Sok a hamisítás, ezért új lendületet vesz az álolasz helyek és ételek elleni harcuk.


Lecsapnának az álolasz helyekre és élelmiszerekre az olaszok

Elég volt az állítólag olasznak mondott, de külföldi termékeket használó éttermekből; elég volt az olyan szakácsokból, akik nem tudnak olaszul főzni!

idézi Francesco Lollobrigidát, Olaszország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterét a Magyar Mezőgazdaság.

A politikus forradalmat tervez a világ olasz éttermeiben. El szeretné érni, hogy csak azok az éttermek minősülhessenek olasznak, amelyekben szakképzett szakácsok dolgoznak. Továbbá harcot indítana egy népszerű marketingjelenség, az úgynevezett olaszos hangzás ellen. Ennek lényege, hogy egyes termékeknek olasz csengésű neveket adnak, ami azt sugallja, hogy Itáliából származik. A becslések szerint az ilyen élelmiszerek forgalma évi 55 milliárd euróra rúg világszerte.

Nem világos, az olasz politikus hogyan készül megvalósítani a terveit globális szinten. Azonban úgy tűnik, új lendültet vehet az olaszok hamisítás elleni harca.

A maffia is hajtja az olasz GDP-t

Ha Olaszországnál járunk: a napokban írtunk róla, hogy a legnagyobb olasz ipari és szolgáltató vállalatok után (például a GSE, az Eni és az Enel) a maffiáé lehet a legnagyobb gazdasági forgalom Olaszországban. Az országban tevékenykedő kelet-európai bűnszervezetek adatait is magában foglaló „Mafia S.p.A.”, a maffia gazdasági társulás becsült éves forgalmának a mutatója. Eszerint az illegális tevékenységből származó bevételek 40 milliárd euróra rúghatnak manapság, ami nagyjából az olasz GDP 2 százaléka.

Az uniós szabályozás lehetővé teszi, hogy például a prostitúció, a kábítószer-kereskedelem és a cigaretta-csempészet is beszámítható legyen a GDP-be. Emiatt a rendelkezésre álló legfrissebb, 2020-as adatok szerint az olasz nemzeti vagyon 17,4 milliárd euróval növekedett abban az évben, ami etikai problémákat is felvet.

Egyébként a maffia leginkább Dél-Olaszországban aktív, de jelen vannak az ország középső, és a gazdaságilag fejlettebb, északi területein is. Általában ott bukkannak fel, ahol a helyi gazdaság erősen függ az állami kiadásoktól. Mindez gyakran az államapparátusban dolgozók korrupciós hajlamával társul, ami megkönnyíti a tevékenységüket.


Ne hagyd ki!