Az is kiderült, hogy néhány évig még magasan maradhat a tengeri szállítás ára
Fotó: Shutterstock

Dühítő dugóban akadt el egy rakás Tesla és BMW

Jelentős dugó alakult ki Európa egyik legnagyobb kikötőjében a munkaerőhiány és az élénkülő kereskedelem miatt. A BMW-k, Teslák és egyéb autók kezelésével és elszállításával sem tudnak elegen foglalkozni, ezért előfordulhat, hogy több hónapos csúszással kerülnek a vásárlóikhoz.


Nem a szárazföldön kerültek dugóba a BMW-k és Teslák

Dugó alakult ki a világ egyik legnagyobb kikötőjében, a németországi Bremerhavenben. A városba nagyjából évi 1,7 millió új autó érkezik hajón. Az élénk kereskedelemmel nem tudja a lépést tartani a helyi munkaerőpiac, ezért munkaerőhiány miatt torlódás van az érkező áruk kezelésében és továbbszállításában – írja a CNBC

A probléma nagy mértékben érinti az új BMW és Tesla autókat. Az előbbieknél mintegy 3 hónapos lehet a csúszás, miután a járművek a kikötővárosban várják, hogy felszereljék őket extrákkal és tovább indulhassanak a vásárlókhoz.

Jelentős lehet a hiány nagy és nehéz teheráruk mozgatását végző sofőrökből. Emellett nagy terminálterületet foglalnak le a hadgyakorlatok is. Nincs elegendő tengeri autószállító jármű sem, ezért van olyan cég, amely hónapokig nem tud fogadni amerikai foglalásokat a járataira.

A szakértők szerint további 13 nagy tengeri szállítóhajóre lenne szüksége a világkereskedelemnek, de ezek legkorábban 2024-ben készülhetnek el, ezért addig fennakadások lehetnek a tengeri forgalomban. A szállítási problémák továbbra is magasan tarthatják a tengeri szállítmányozás tarifáját, ami a koronavírus-járvány kezdetén ugrott meg.

Több LNG-szállítót kap a világkereskedelem

Nem csak a konténerhajók száma emelkedhet a következő években, hiszen két LNG-tanker (LNG – cseppfolyósított földgáz) építése kezdődött Dél-Koreában a lengyel PGNiG gázszolgatátó cég megbízásából az idén. A hajók jövőre állhatnak szolgálatba, és energiahordozót szállíthatnak Lengyelországba. A lengyelek charterszerződéssel fogják üzemeltetni a szállítóhajókat, ezért francia zászló alatt közlekednek majd.

Ezek mellett hat másik LNG-szállítót is rendelt a PGNiG, melyből kettő 2024-ben, a maradék négy pedig 2025-ben készülhet el. A tankerek a már meglévő lengyelországi swinoujsciei terminálba, valamint az épülő gdanskiba fogják szállítani a folyékony gázt.

Kikötői torlódás Spanyolországban is

Lehet, hogy Lengyelországnak kellenek új LNG-szállítók, de a közelmúlt spanyolországi eseményei kérdésessé teszik, hogy mekkora szüksége van a világkereskedelemnek még több LNG-tankerre. Európa óriási mennyiségű LNG-t vásárolt az előző hónapokban az orosz gázszállítások akadozása/leállása miatt. Emiatt szeptemberben megesett, hogy körülbelül 35 hajó várakozott Spanyolország partjainál LNG-vel megrakodva. Nem tudtak kirakodni, mert nem volt elég kapacitás az cseppfolyósított földgáz gázneművé visszaalakítására.

Az ibériai ország hat LNG-terminálja kevesebb mint az ötödét fogadhatta a sorban álló hajóknak az adott héten. Azonban nemcsak újragázosító üzemekből van kevés, hanem olyan vezetékekből is, amelyekben szállítani lehetne a terminálokkal rendelkező országokból a gázt más uniós államokba. Egyébként Spanyolország rendelkezik a legnagyobb kapacitásokkal az Európai Unióban: övé a teljes LNG 33, az LNG-tárolók 44 százaléka.

Ne hagyd ki!