Rózsaszín rózsamező
Fotó: Shutterstock

Így alusszák át a harminc napos tengeri utat a vágott virágok

Kenya a világ negyedik legnagyobb virágexportőre, és a virágtermesztők az ország egyik legnagyobb munkaadói. A virágok harminc napos tengeri szállítás után frissen és üdén kerülnek a boltokba, egy többlépcsős eljárásnak köszönhetően.


A protokoll szerint vastag kabátokba öltözött munkások hűtött helyről átrakják őket hűtött konténerbe, majd több száz mérföldnyi autóút után átkerülnek Nairobiból Mombasába, Kenya legnagyobb kikötőjébe.

Kontrollált atmoszféra

A teljes út alatt a virágokat plusz 0,5 Celsius fokos hőmérsékleten tartjuk – mondta el a BBC-nek a Sian Flowers menedzsere.

A hőmérsékleti kontroll mellett a konténerekben az oxigénszintet 20-ról 4 százalékra mérséklik, miközben a széndioxid-szintet 0,4 százalékról 4 százalékra emelik.

A technológia része annak a bonyolult folyamatnak, amelynek segítségével olyan hosszú ideig tartják frissen a virágokat, ameddig csak lehetséges.

A cél, hogy minden aktivitást megszüntessünk a virágokban, amelyek így alvó állapotba kerülnek, és átalusszák az utat

– közölte a szakértő.

A kifinomult követési rendszer lehetővé teszi a hajózási társaság számára, hogy a konténerben folyamatosan monitorozzák a hőmérsékletet, az oxigén- és széndioxid-szintet.

Hidratálás, növekedésgátlás

Az ilyen hosszú útra szánt virágok azonban már a leszedés pillanatától különleges bánásmódot kívánnak: korán reggel vágják le őket, amikor még hűvös van, és azonnal hűtött raktárba kerülnek.

A frissen szedett rózsákat egy olyan kémiai vegyületbe is mártják, amely megóvja őket a botritisz gombától. Ezután vízzel teli vödrökbe rakják őket, hogy kellőképpen hidratáltan kezdjék meg a hosszú utazást, és túléljék a 30 napot víz nélkül. Egy olyan folyadékot is alkalmaznak, amely a növekedési hormon, az etén működését blokkolja, így a virágok megőrzik zsengeségüket.

Ha mindez megvan, kartonba csomagolják őket, amin alul-felül lyuk van, hogy a konténerben lévő levegő akadáltalanul áramolhasson a csomagokba.

Komposzt

Kenya a világ egyik legnagyobb virágexportőre lett, köszönhetően egyenlítői elhelyezkedésének, magas fekvésének, és a viszonylag olcsó helyi munkaerőnek. Ma már a piacot domináló Columbiával és Ecuadorral áll versenyben.

A két dél-amerikai ország virágtermésének körülbelül 10 százalékát exportálta a tengeren Észak-Amerikába és Európába.

Miután ezek a virágok sokkal kevesebb időt töltenek a tengeren, esetükben nincs szükség a leszedés utáni speciális műveletekre, és a kontrollált levegőminőségre sem szállítás közben.

A kenyai exportőtöknek különlegesen gondosan kell eljárniuk. Tőlük nincs közvetlen tengeri út Európába, így a konténereket a Közel-Keleten átrakják nagyobb hajókra. Ezen a ponton is nagyon gondosan kell eljárni, mert egy apró hiba elegendő ahhoz, hogy a csodaszép virágok hervadtan, rosszabb esetben komposztként érkezzenek Európába.

Ne hagyd ki!