kedd, 2026. július 21.
Image
Szemetelés
Augusztustól Olaszországban akár 18 ezer eurós – azaz 7 millió forintos – pénzbüntetéssel is sújtható az az autós, aki szemetet dob ki a járművéből. Még súlyosabb esetben pedig akár letartóztatást is…
Image
Spórolás
Aprócska, megfontolt döntésekkel több ezer, sőt több tízezer forintot is megtakaríthatunk havonta. Most pedig segítünk is ennek elérésében: alább összegyűjtöttünk pár megfontolandó, könnyen…
Image
Árrésstop
Az élelmiszerek átlagos árszintje idén április óta lassan, de folyamatosan emelkedik, miután az árrésstop hatására akkor havi szinten több mint egy százalékkal csökkent. A drágulás azonban továbbra…
Image
Technológia
A GPT-5 okosabb, gyorsabb és sokkal hasznosabb, mint elődei. Mindez különösen igaz az írás, programozás és egészségügy területén - jelentette be a fejlesztő OpenAI vezetője, Sam Altman.
Image
Állás
Idén kiemelkedően magas pontszámokkal lehetett bejutni a legnépszerűbb egyetemi szakokra, többek között a gazdálkodás, a jog, a pénzügy és a pszichológia vonzotta leginkább a diákokat. Eközben a…
Image
Pénz
A mobilappos fizetést a huszonéves válaszadók 74 százaléka ugyanolyan biztonságosnak tartja, mint a bankkártyás megoldásokat – ez néhány százalékpontos növekedés az elmúlt évekhez képest. Sőt, 70…
Image
Ingatlan
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó…
Image
SZÉP-kártya
A SZÉP-kártyás költések idén eddig minden korábbi csúcsot túlszárnyaltak, aminek köszönhetően a belföldi szállásadók bevételei is látványosan, mintegy 10 százalékkal emelkedtek.
Image
Állás
"Idén januártól a magyar piacon egyedülálló módon 14. havi bért is fizetünk a munkatársaknak" - ezt Csoknyainé Horváth Gertrud a dm drogérialánc ügyvezetője nyilatkozta. Több cég is különleges…
Image
Pénz
A korábbiakhoz képest sokkal nagyobb értékben, közel 100 milliárd forintért vásároltak állampapírt a magyar befektetők az előző héten. Ennek is megvan az oka.

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök