Az Ukrajna védelmére kelt Amazon vállalat logója egy irodaház oldalán
Fotó: Shutterstock

Az Amazon beveti a nagyágyúit Ukrajna védelmében

A világ egyik legnagyobb vállalata is egyértelművé tette, melyik országot támogatja az orosz-ukrán háborúban.


A hírt egyenesen Jeff Bezos utódja, az Amazon jelenlegi vezérigazgatója, Andy Jassy jelentette be Twitteren.

A bejegyzésben kifejtette, hogy az Amazon arra fogja használni logiszitkai erőforrásait, hogy ellátmányt biztosítson a rászorulóknak. Továbbá ígéretet tett arra, hogy az óriáscég kiberbiztonsági szakértelmével segíteni fogja azokat a kormányokat és vállalatokat, amelyek aktívan hozzájárulnak Ukrajna és a háborús menekültek védelméhez. Mindezek mellett saját dolgozóival karöltve további pénzösszegekkel támogatja a civil szervezetek munkáját.

A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy az Amazon 10 millió dollárt, azaz nagyjából 3,4 milliárd forintot különített el humanitárius célokra.

Az ukrajnai helyzet elképesztően aggasztó, és napról-napra rosszabb lesz. Az Amazon kiáll Ukrajna népe mellett, és továbbra is segíteni fog.

-írta Twitteren Jassy.

Az Amazon rendelkezik a világ egyik legkiterjedtebb és leghatékonyabb logisztikai rendszerével, ráadásul kibertechnológiai csapata is az élvonalba tartozik. Hatalmas segítséget jelent az ukránoknak, ha a vezérigazgató valóban betartja a szavát.

Az IT guruk szakértelme kifejezett jól jön, ugyanis a fizikai harcmezők mellett a kibertérben is háború folyik Oroszország és Ukrajna között.

Egyes ukrán-szimpatizáns hackercsoportok már hírt adtak kisebb-nagyobb sikerekről. Egy fehérorosz csapat, a Cyber-Partisans azt állítja, a fehérorosz vonathálózat elleni vasárnapi kibertámadása megzavarta az orosz csapatok benyomulását Ukrajnába.

A Cyber-Partisans szóvivője azt mondta, hogy „megpróbálja koordinálni az összes ukrán kibercsoportot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül”.

A Georgian Hackers Society tagjai is az ukránok védelmére keltek, akik a Discord közösségi platformon szervezik műveleteiket.

Szellemek vagyunk, akik Oroszországot és az orosz megszállókat támadják

-mondta a Georgian Hackers Society egyik hackere a Siftednek.

Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes február 26-án, Twitteren jelentette be, hogy informatikai hadsereget toboroznak. A hackersereg műveleteit egy Telegram csevegőszoba segítségével hangolják össze, ahol az önkéntesek operatív küldetéseket vállalhatnak be. A célpontok között szerepel a Gazprom, a Lukoil és a Sberbank is.

Az IT Army of Ukraine mindezek mellett arra kérte az önkénteseit, működjenek együtt az Anonymous hackercsoporttal.

A hackerek igen aktívak, egyebek között már az orosz állami tévécsatorna rendszereibe is beférkőztek, műholdakat törtek fel, lekapcsolták a Kreml és az orosz kormány weboldalát, sőt, még az atomenergetikai központot is megbabrálták.

Ha mindez nem lenne elég, a kijevi székhelyű Cyber Unit Technologies kiberbiztonsági vállalat nagyszabású hackerversenyt, úgynevezett “hackathont” hirdetett, melynek célja Ukrajna védelme és az orosz rendszerek feltörése. A legeredményesebb támadók akár 100 ezer dolláros, azaz nagyjából 34 millió forintos jutalmat is bezsebelhetnek.

Egyelőre kérdéses, mekkora károkat tudnak okozni a „kibertér szellemei” az oroszoknak. Annyi biztos, hogy valamilyen szinten meg tudják zavarni a rendszereiket és le tudják lassítani az előrenyomulásukat, így nem szabad félvállról venni őket. Ami igazán furcsa, az az, hogy az oroszpárti hackerek tevékenységéről szinte semmit nem lehet tudni.