Zsenge kukorica
Fotó: Shuttersstock

Már az agrárium is pesszimista: bajban lenne az ágazat?

Míg a gabonatermesztők soha nem látott jó árakon tudják értékesíteni terményeiket, és ezért bizakodva tekintenek előre, addig az állattenyésztési piac egyes szereplőinél jóval nagyobb pesszimizmust tapasztaltak az idei harmadik negyedévben a Takarékbank Agrár Üzletágának elemzői. Az agrárágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index öt negyedéves emelkedés után kismértékben csökkent.


A Takarék AgrárTrend Index értéke 2021 harmadik negyedévében 31,4 pontra csökkent a 48 pontos skálán, ami 0,7 ponttal alacsonyabb az előző negyedévinél. A júliustól szeptemberig vizsgált időszakban az agrárgazdaság szereplőinek kilátásait alapvetően befolyásolta, hogy a nyári aszályos időszakok miatt a kukorica terméseredményeiben a piac visszaesést vár, ezért az előzetes értékelésnek megfelelően csökkent a kukorica-termékpálya alindexe. A visszaesést tompítja a megfelelő értékesítési ár, ami a nemzetközi piacok hozamvárakozásának köszönhető. Bizonytalansági tényezőként jelent meg a dráguló energia, valamint a koronavírus esetleges újabb hullámai.

Forrás: Takarékbank

​A gabonaágazat az élen, a gyümölcstermelők a leginkább borúlátók

A szántóföldi növénytermesztésre alapuló gabona- és olajos magvak termékpályákon derűlátóak a szereplők, átlag feletti az alindex értéke. A búzaaratás jól sikerült, a világpiaci árak továbbra is magasak, így, ha az előző évi jövedelmezőség nem is, de az inputárak növekedése ellenére a sokéves átlag jövedelemszint elérhetőnek tűnik.

Az állttenyésztők között a baromfihús-termékpálya helyzetértékelése a legjobb. Mivel ott a legmagasabb az integráltság foka, az értékesítési árak már majdnem teljesen lekövették az inputok drágulását. A takarmányárak – a pulyka kivételével – érvényesíthetők a termelői árakban, lassan a feldolgozói átadási árakban is. A feldolgozói oldalon viszont az energiaárak emelkedése kihívás elé állítja a piac szereplőit, hiszen a költségek egyik meghatározó részét az energia adja.A hazai húsmarha-tenyésztés főként élőállat exportra alapozott, a beszámolók szerint ezek piaca stabil.

Az állattenyésztők esetében a leginkább pesszimista termékpálya a sertésé. A globális folyamatok továbbra is kedvezőtlenek, Kínában az afrikaisertéspestis-járvány után az állomány folyamatosan növekszik, így nem szorulnak már olyan mértékű behozatalra, mint a megelőző években, továbbá a német kivitel a németországi sertéspestis-fertőzések miatt korlátozott a harmadik országok irányába. Ezért Európában túlkínálat van, ami jelentősen lenyomja az árakat. Az alapanyag és az energia ugyanakkor drágul, így a termelők közül kevesen vannak, akik önköltségi ár felett tudnak értékesíteni. Ezért az ágazat alindexe három hónap alatt 1,2 pontot esett, ami a legnagyobb csökkenést jelenti a különböző ágazatok közül.

Forrás: Takarékbank

Kiemelkedő javulás látható viszont a szőlő-bor termékpályán. Az idei szüret országos átlagban jól sikerült, az értékesítési csatornák pedig nagyrészt helyreálltak, hiszen a korlátozások nagy részét, amely főként a vendéglátóhelyeket érintette, feloldották a nyári szezonra.

A leginkább pesszimista termékpálya a gyümölcságazat, amely köszönhetően a tavaszi fagyoknak, súlyos károkat szenvedett. Szintén az átlag alatti kilátásokat mutat a tojástermékpálya. Idén a hazai kereslet csökkent, miközben a már említett takarmányár-emelkedés a tojás termelői árában még nem jelent meg, várhatóan csak az utolsó negyedévben fog, amikor tisztességes jövedelemre tehetnek szert a termelők.

​A kukorica árszintje mindent befolyásol

A Takarékbank előrejelzése szerint a magyar agrár-élelmiszeripar 2021-es évének vízválasztója az lesz, hogy világszerte hogyan alakul a kukorica árszintje az október–novemberi aratás után. Ez alapjaiban befolyásolja az állattenyésztők és az ipar helyzetét. A Takarékbank harmadik negyedévi megkérdezése alapján a termelők az ideihez hasonló árakra számítanak, többen számoltak be arról, hogy az idei termés jó részét betárolják, várva a mostaninál még kedvezőbb értékesítési lehetőségekre. Ez viszont az állattenyésztési pályákon jelenthet további alapanyag-drágulást.

Az agrárium az energiaárak alakulását is élénk figyelemmel követi, hiszen a drágulás mind a termelésben, mind a feldolgozásban komoly kihívás elé állítja a szereplőket. Az élelmiszer-termelés költségszerkezetére emellett jelentős hatással lesz a minimálbér emelése is, így az élelmiszer-kereskedők oldaláról a beszerzési árakban ezeknek érvényesülnie kell ahhoz, hogy fenntartható maradjon az élelmiszer-gazdaság.

Ne hagyd ki!