A drága cukor miatt drágulnak az édességek
Fotó: Shutterstock

Megvan a főbűnös, ezért drágul ez a fontos élelmiszer

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint az éghajlatváltozás 2011 óta a legmagasabb szintre emelte a cukor árát.


Thaiföldön – Brazília után a világ második legnagyobb cukortermelőjénél – szélsőséges szárazság fenyegette a cukornádtermést, akárcsak a harmadik nagy cukorexportőr országban, Indiában, ahol szintén súlyos szárazság uralkodik.A termelés csökkenésével kapcsolatos aggodalmak felhajtották a cukor és a részben belőle készülő termékek, például a csokoládé és más édességeknek az árát, írja az nrgreport.com.

Mondhatjuk, hogy az El Niño édesszájú, mert a világ cukortermelésének nagy részét megeszi vagy elveszi

– mondta Carlos Mera, a holland Rabobank képviselője a CNBC-nek. A bankár úgy látja, a cukor árát valószínűleg már áthárították a fogyasztókra, de a csokoládé esetében nagy emelkedésre kell számítanunk a kiskereskedelem szintjén.

A bankár véleményét megerősítette -az egyebek között- az Oreo-t gyártó Mondelēz vezérigazgatója, Dirk Van de Put, aki korábban a Bloombergnek azt mondta, hogy a cukor és a kakaó drágulása miatt a késztermékek árát is emelni kell. Szakértők szerint ez ugyan üzleti szempontból kényelmes, ugyanakkor érthető hivatkozás, mert a klímaváltozás valóban komoly árfelhajtó tényező.

A portál által idézett szakemberek szerint a cukor áremelkedése a leginkább az önellátó gazdálkodókat és a fejlődő országokat érinti, és amíg az El Niño nem csillapodik, a cukorárak továbbra is magasak maradnak. Az Egyesült Államokban a cukor áremelkedése és az import nem lesz olyan jelentős hatással, mint más országokban, mivel az importot és az árképzést számos szabályozás befolyásolja. A kérdés a megfizethetőség lesz. Az Egyesült Államokban és más, magas jövedelmű országokban az élelmiszerek drágulni fognak, amit a háztartások, különösen a szegényebb háztartások meg fognak érezni, de más a helyzet azokban az országokban, ahol a kiadások 40%-át élelmiszerekre fordítják, ez drámai hatással lesz rájuk.

A magyarországi cukorárakról ITT írtunk.

Ne hagyd ki!