„Inkább levágom azt a két kacsát, ennyiért nem fogok zöldséget venni nekik” – fakadt ki dühösen egy hatvanas éveiben járó úr a feleségének egy Pest megyei üzletláncban. A mellettem lezajló párbeszédet először megmosolyogtam, majd hirtelen nagyon rossz érzés fogott el...
A hobbitermelő ugyanis dönthet így, a nagy állattartó telepeken viszont nincs választás, ha 100 ezer forint felett lehet csak takarmányt venni, akkor annyiért kell etetni az állatokat. És az ő felelőssége nem csupán annyi mint ennek a kedves párnak, akik ezentúl nem a háztájiban termelt húst fogják enni, hanem a boltit.
A gazdák felelőssége a dolgozóik megélhetésének megteremtése és az élelmiszerláncban betöltött szerep biztosítás ellátása is. De nemcsak az állatartók és a szántóföldi növénytermesztők vannak ebben a kényszerhelyzetben, a feldolgozók úgyszintén. Olyan mértékű drágulás bontakozik ki az élelmiszeriparban, amely lassan kezelhetetlenné válik. Vajon van megoldás? Ezt jártuk körül a címlapsztorinkban és a témát még biztosan folytatni fogjuk, mert úgy tűnik a pandémia után egy, az agráriumot még érőteljesebben érintő, elhúzódó válság bontakozik ki.
Lapunkban hagyományosan a megoldásokra és a pozitív üzenetekre koncentrálunk. És most sem a pánikkeltés a cél. De túl rózsaszínben sem szabad láttatni a helyzetet, mert felkészülten sokkal kevésbé fájdalmas következményekkel számolhatunk. Most, a tervezett fejlesztések mellett, a likviditás és stabilitás megőrzése a legfontosabb a gazdaságokban. Talán fontosabb, mint az elmúlt években bármikor.
Ez a cikk a Haszon Agrár magazin áprilisi számának beköszöntője.
