Vadon élő kacsák
Fotó: Shutterstock

Tilos etetni a vízimadarakat – mutatjuk, miért!

A vízimadarak életmódja és téli túlélési feltételei teljesen eltérnek a hagyományos etetőket látogató énekesmadarakétól. Ebből következik, hogy ember általi etetésük rendkívül káros, írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.


A növényevő vízimadarak (kacsák, ludak és hattyúk) táplálékául elsősorban a partról lelegelt fű és számos egyéb lágyszárú növény szolgál. Ezek lényegében korlátlanul elérhetőek a madarak számára bármely évszakban – ahol pedig nem találnak elegendő táplálékot az állatok, ott egész egyszerűen nem telepednek meg.

Az etetőhelyek – függetlenül attól, hogy mesterséges vagy természetes úton is előforduló táplálékot tartalmaznak – egyfajta „öngyilkos” változást eredményeznek a madarak viselkedésében. Már néhány hét alatt jelentősen, vagy akár teljesen kikapcsolják a természetes táplálékszerzést és a téli túléléshez elengedhetetlen vonulási viselkedést is.

Az etetőhelyeken a madaraknak bedobált száraz kenyér – a kacsaetető automatákban kapható pellettel egyetemben – teljesen értéktelen az állatok számára, mi több, meg is betegíti őket: egyrészt emésztőrendszeri gyulladást okoz, másrészt különböző hiánybetegségek is kialakulhatnak miatta. Ezek közül a legsúlyosabb, az angyalszárny-betegség a fiókák röpképtelenségét eredményezi.

Az etetés mindezek mellett a zsúfoltságot is növeli, hiszen az önfenntartó életre amúgy nem alkalmas területekre is rengeteg vízimadarat vonz. Emiatt nő a madarak közötti agresszió, az abból eredő sérülésveszély és a fertőző betegségek kockázata is. A közvetlen fizikai érintkezés ennek következtében az emberekre is veszélyt jelenthet.

Ne hagyd ki!