Traktorokból is jóval kevesebb fogy
Fotó: Shutterstock

Beszakadt a mezőgéppiac, csupán egy géptípusra nőtt az igény

Drasztikusan visszaestek a mezőgépeladások tavaly Magyarországon. Traktorból is jóval kevesebb fogyott, mint korábban. Egy gépítípus eladásai azonban 2023-ban is növekedtek.


Sokkal kevesebb mezőgazdasági gép fogyott tavaly

2023 első negyedévében még fűtötték a hazai mezőgéppiacot a precíziós gazdálkodásra való átállást segítő pályázat. Azonban a kiemelkedő forgalmat a második negyedévtől jelentős visszaesés követte az AKI Agrárközgazdasági Intézet jelentése alapján.

Ha egészében nézzük 2023-at, akkor 25 százalékkal csökkentek a gépeladások 2022-höz képest. Viszont a legnagyobb bevételt generáló újtraktopiacon 42 százalékos volt a visszaesés az értékesítési darabszámban. Igaz, a gépalkatrészeknek 6 százalékkal nőtt a forgalmuk a vizsgált időszakban.

A Mezőhír megjegyi, mindezek mellett 41 százalékkal kevesebb fogyott vetőgépekből, 30 százalékkal talajművelőkből, valamint ekéből felannyit vásároltak a gazdálkodók tavaly, mint egy évvel korábban. Majdnem 40 százalékot esett az értékesített új lazítók mennyisége, valamint permetezőgépekből 23, kombájnok pedig 26 százalékos volt a darabszámcsökkenés a piacon.

Azonban a nagyobb traktorokra nőtt a kereslet tavaly. A 261-320 lóerősökből 2, a 320 felettiekből pedig 7 százalékkal fogyott több, mint egy évvel korábban.

Lehet jövője a tisztán elektromos meghajtású traktoroknak?

Egyébként a napokban foglalkoztunk az e-traktorokkal is. Tisztán elektromos meghajtású traktorból csak néhány kisebb teljesítményűre akad példa a traktorpiacon. Úgy tűnik, ahhoz, hogy ez megváltozzon, forradalmi változásokra van szükség az akkumulátorok vagy az üzemanyagcellák technológiájában.

Az Agrarheute szerint például a német piacon 74-75 lóerősek a legerősebb villanymodellek, és körülbelül 2026-ban kerülhetnek a gazdaságokba az első 100 lóerős e-traktorok. Azonban ettől nagyobb vonóerőt igényel a gazdák többsége. Ez abból is látszik, hogy növekszik a 180 lóerős kategóriára a kereslet. Márpedig ekkora teljesítményű elektromos meghajtáshoz körülbelül 6 tonnás akkumulátort kellene a traktorokba szerelni.

Sőt, a talajmunkát végző gépek folyamatos teljesítményleadással üzemelnek. Emiatt gyakorlatilag lehetőség sincs rá, hogy az ilyen aksik a mozgási energia változásából nyerjenek vissza elektromos töltést. Továbbá 100 lóerő felett a töltési idő is extrém hosszúra, akár napokra nyúlna.

Az aktuális fejlesztések arra irányulnak, hogy a motor metanol égetésével egészítse ki az elektromos áram iránti igényét. A szakemberek azzal számolnak, ezzel a hibrid megoldással duplájára növelhető a traktor működési ideje. Így egy 107 lóerős modellnél 8 órás üzemidőről lehet szó. De a szántóföldeken ez sem lesz elég.

Viszont ígéretesek a folyékony hidrogént tartalmazó üzemanyagcellák, melyek viszonylag kis súly mellett biztosítanak hosszú üzemidőt a gépeknek. Azonban a becslések szerint ezen technológia elterjedéséhez is szükség lehet nagyjából tíz évre a mezőgazdaságban.

Ne hagyd ki!