Így védekezz a poloskák ellen
Shutterstock

Hamarosan támadnak a büdös poloskák: így védekezz ellenük

Egyre sűrűbben találkozhatunk poloskákkal a következő hetekben, hónapokban. Már nemcsak a kertünket, hanem az otthonunkat is megszállhatják. Miként lehet védekezni ellenük és mit ne tegyünk?


Magyarországon az utóbbi két évtizedben megtelepedett az Afrikából származó vándorpoloska és az Ázsiában őshonos márványpoloska. A fő gond, hogy itthon nincs természetes ellenségük, tökéletesen megfelel számukra a magyar klíma, a kifejlett poloskák pedig igen ellenálló kártevők - írja az Agrárszektor.

Kiskertben és lakásban

Dr. Kóbor Péter, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet tudományos munkatársának tanácsai.

Kiskertben: Ha a levelek fonákján apró tojásokat látunk, akkor távolítsuk el a levelet a növényről. A nem-olajos permetezés egy bio módszer, amely a poloskalárvákat elpusztítja, de hasznos rovarokat nem. Ha már nagyon elszaporodtak a poloskák, akkor a kézzel gyűjtsük őket össze, majd dobjuk egy ecetes vizes üvegbe. Tegyünk sűrűn szőtt zsákocskákat azokra termésekre, amiket meg szeretnénk védeni (például paradicsom). Fontos, hogy ne használjunk rögtön rovarölő szereket és más kemikáliákat. Ezek ugyanis hasznos ízeltlábúakat és a termést is elpusztíthatják.

Lakásban: A lakásban gyűjtsük őket össze kézzel. Legyen hézagmentesen felhelyezve a szúnyogháló. Ha nincs szúnyogháló, akkor este ne égő villany mellett szellőztessünk, ugyanis a fény vonzza a poloskákat.

Így tesz kárt a paradicsomban

Korábban már írtunk a vándorpoloska által okozott károkról. A vándorpoloska nem egy válogatós jószág, a paradicsomon például a hajtáskezdeménytől kezdve egészen a termésig mindenbe belekóstol. Rágásnyomot nem hagy maga után, de szívogatása következtében fakó foltok jelennek meg a termésen, levélen. A szívogatás mellett ürülékével és bűzével is szennyezi a terméseket.

Ne hagyd ki!