Egyes rovarokból készült termékek már az Unióban is forgalmazhatóak élelmiszerként
Forrás: Shutterstock

Egyre nagyobb üzlet lehet rovarokat tenyészteni

Évente 1,5 milliárd rovart tenyészt egy olasz cég. A biológiai növényvédelemhez használható bogarakat a világ számos országába exportálják. Azonban nem ez az egyetlen bogaras hírünk az év végére: decembertől élelmiszerként is forgalmazható a keleti vándorsáska.


Rovarokkal hódítanak a világpiacon

Egy itáliai, rovarokat gyártó cég, új központ adott át Cesenában a közelmúltban. A 2007 óta működő vállalkozás jelenleg két hektár fedett területen, 30 üvegházban és 90 klímakamrában üzemel, ahová most költöznek át a régi üzemükből – írja a Magyarmezőgazdaság.hu.

A cég folyamatosan bővül és fejleszt. Az elmúlt 14 évben jelentősen bővült a „termelésük”, amihez a kezdeti 30-ról 80-ra nőtt az alkalmazottak létszáma. Emellett ma körülbelül 20 hasznos rovarral foglalkoznak. A vállalkozás által tenyésztett bogarak legnagyobb vevőik a mediterrán országok, de Japánba és Kanadába is exportálnak belőlük.

Az általuk értékesített rovarokat elsősorban a biológiai védekezésben alkalmazzák, azon belül is leginkább az üvegházi zöldségtermesztésben. Nemcsak a biotermesztők, hanem az integrált termesztést folytatók is egyre gyakrabban fordulnak ilyen biológiai megoldásokhoz. Ennek oka, hogy egyre kevesebb kémiai rovarölő szert akarnak használni, ami által kevesebb lesz a szermaradék is a terményeikben.

A szamócában és szőlőben is használnak például hasznos rovarokat. A szamócatáblára a bogarakat drónnal szórják. Elsősorban kártevő atkák és a foltosszárnyú muslica ellen védekeznek a biológiai módszerrel.

Olyan jövevények ellen is sikerrel tenyészt parazitákat az olasz cég, mint a közelmúltban Európában megjelent ázsiai márványospoloska. Ehhez először megtalálták az öreg kontinens leghatékonyabb és leggyakoribb parazitáját, egy apró fürkészdarazsat, ami a poloskatojásokba rakja a petéit.

Ugyancsak figyelemre méltó a cég termékei között a gyapjas pajzstetveket ragadozó Nephus conjunctus. Ez az apró barna katicabogár a mediterrán országokban honos, ahol a legtöbb melegkedvelő gyapjas pajzstetű károsít. Mellettük számos ragadozó atka, ragadozó poloska és fürkészdarázs található a kínálatban.

Rovarokat már kóstolhatunk is 

Ugyan előfordulhat, hogy ez pont nincs az olasz cég kínálatában, azonban a közelmúltban ebben a cikkünkben írtunk róla, hogy decembertől élelmiszerként is forgalomba hozható a keleti vándorsáska (Locusta migratoria). A rovar fagyasztva és szárítva, valamint őrölt formában lesz kapható, de alapanyagként számos élelmiszer összetevőjeként is felhasználható az EU-ban.

A keleti vándorsáska új élelmiszerként kerülhet kereskedelmi forgalomba, azért újként, mert emberi fogyasztásának korábban nem volt hagyománya Európában. A holland Fair Insects rovari fehérje előállításával foglalkozó vállalat 2018 végén kezdeményezte, hogy a rovarfaj új élelmiszerként forgalomba kerülhessen egészben snackként vagy élelmiszer-alapanyagként. Az engedélyhez elengedhetetlen volt az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szakvéleménye, amely kimondja: a keleti vándorsáska fagyasztott, szárított és por formában a forgalmazó által javasolt felhasználás és mennyiség mellett biztonságosan fogyasztható.

A fogyasztásának vannak azonban veszélyei is. A rákfélékre, puhatestűekre és atkákra allergiás személyeknél allergiás reakciót válthat ki a keleti vándorsáska. Az új élelmiszerbe további allergének is bekerülhetnek, például a rovarok táplálékából. Összességében ugyanakkor az EFSA szerint nincs az egészséget veszélyeztető élelmiszer-biztonsági kockázat. A tudományos élet szereplői viszont óvatosságra intenek.

Európában sosem volt hagyománya a rovarfélék emberi fogyasztásának. A rovarok különböző részeiben – például páncél, végtagok – található enzimek akár súlyos allergiás reakciókat is kiválthatnak. Erről, valamint a rendszeres rovarevés hosszabb távú élettani hatásáról nincsenek tapasztalatok.

Az uniós engedély mindössze a kérelmező holland vállalat termékeire terjed ki, más gyártóknak tehát továbbra is engedélyeztetniük kell hasonló termékeiket. A Fair Insects a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva nem hozta nyilvánosságra a rovar tenyésztésének és feldolgozásának részleteit. (Nem megsértve azokat, akik alig várták, hogy a sáska megkapja az engedélyt, ez talán jobb is így. A szerk.).

A keleti vándorsáska a második rovarfaj, amely élelmiszerként kerülhet forgalomba az EU-ban. Elsőként a lisztbogár lárvája, ismertebb nevén a lisztkukac kapta meg az erre vonatkozó, minden tagországra érvényes engedélyt.

A lap megjegyzi, Magyarországon nem várható, hogy az állandó bolti kínálatba kerüljenek az ehető rovarok, mivel ezek fogyasztását a magyar társadalom – hasonlóan a térség többi országához – mereven elutasítja. A kormány sem támogatja a rovari fehérje fogyasztását, mert egészségügyi kockázatokat rejt, nem tartalmazza a hagyományos állati húsfélékben található, az emberi szervezetnek fontos tápanyagokat.

Ne hagyd ki!