Több csapás is sújtotta az idei diótermést
Problémák jelentkeztek a dió hazai és nemzetközi piacán egyaránt. Amíg itthon kártevők pusztítják a termést és teszik egyre bizonytalanabbá a karácsonyi bejglit az ünnepi asztalokon, addig a globális piacok szállítmányozási gondokkal küzdenek.


Gondok a nemzetközi dió-kereskedelemben

A napokban a dió globális kereskedelmét érintő problémáról számolt be a gcaptain.com. A kaliforniai dióipar 2021 szeptemberében és októberében 47 százalékkal kevesebb héjas- és 16 százalékkal kevesebb héj nélküli diót exportált, mint az előző évben – állt a California Walnut Board jelentésében.

Az Amerikai Egyesült Államokban nyugati partvidékének mezőgazdasági termelői a diófélék fő nemzetközi beszállítói közé tartoznak. A globális ellátási láncok problémái – ezen belül a kikötők zsúfoltsága – miatt az idei áru azonban az USA-ban vesztegel, és csak jókora késéssel érkezhet meg a megrendelőkhöz.

A portál példaként említ egy Sacramento melletti diócsomagolót, ahol körülbelül 10 millió dollár értékű (több mint 3 milliárd forint) frissen tisztított és héj nélküli dió rekedt. A készletek egyik célállomása Európa lett volna a karácsonyi szezonra, a másik részét pedig Ázsiában használták volna fel az újévi ünnepség alkalmából készülő süteményekhez.

Az USA problémája a spanyolok szerencséje lehet

Az amerikai szállítmányozási nehézségek azonban kedvezően hathatnak az elsősorban az uniós piacon érdekelt spanyolok forgalmára. A fruitveb.hu számolt be róla hogy az ibériai ország diófaültetvényeinek mérete az elmúlt bő másfél évtizedben megduplázódott: napjainkban mintegy 14000 hektárt tesz ki.

„Az utóbbi években számottevően bővült a termőterület, az új ültetvények között néhány 500 hektárosnál nagyobbat is találunk. Ezek az ültetvények 4-5 éven belül termőre fordulnak, ezért a spanyol diótermesztés volumene jelentősen növekedni fog”

– mondta Francisco Caballero, a spanyol dió termelésének és marketingjének erősítésével foglalkozó Nueces de España elnöke.

A spanyol dió az utóbbi években azonban kevésbé fogyott, és a tavalyi termésből is bőven maradt raktáron. A visszaesést a spanyolok a COVID-19 miatti logisztikai nehézségekkel magyarázzák.

Az ibériai szakember emellett nehézségeket lát a nemzetközi piacon is, hiszen árban biztosan nem tudják felvenni a versenyt a hagyományosan nagy termelő országokkal, mint amilyen az USA és Chile. A kontinensek közötti kereskedelmi fennakadások azonban reménysugarat jelenthetnek a számukra, hiszen csökkenhet az olcsó amerikai dió jelenléte az ünnepekkor Európában. Előnyük származhat abból is, hogy a spanyol dió jelentős részét organikus termékként (biodió) tudják értékesíteni.

„Szerencsénk, hogy a dió megfelelő körülmények között akár egy évig is eltárolható, így más termékekhez képest több időnk van értékesíteni és piaci réseket keresni. Reménykeltő továbbá, hogy a diófák termőidőszaka 40-50 év, és a fogyasztás világszerte növekvő trendet mutat”

– bizakodott Francisco Caballero.

És mi a helyzet a magyar dióval?

A világ nagy diótermelő országaiban felmerülő kereskedelmi nehézségek a hazai diópiacot is érintik. Emellett azonban számos más befolyásoló tényező is szerepet játszik a magyar piacon. A dió termelői idehaza évek óta gondokkal küzdenek. A kaotikus időjárás mellett az úgynevezett dióburok-fúrólégy és az almamoly is károsítja a termést. A kártevők tavaly például a tolnai diótermés 70-80 százalékát vitték el. Emiatt a dió ára évről-évre emelkedik. A napokban például a hazai I. osztályú dióbél kilójáért 3500-4000 forint között kértek a Budapesti Nagybani Piacon. Két évvel korábban azonban 2600-3000 forint között lehetett kapni ebben az időszakban ugyanott.

A hazai diótermő területek több mint harmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. Ott tavaly 3792 hektáron termesztettek diót. Számottevő még a termesztés Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyékben, 871 és 646 hektárral. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon a diótermés az 1990-es évek közepén 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 2019-ben 6,8 ezer tonnát ért el – írja a HelloVidék.hu.

A héjas magyar dió külkereskedelmi mérlege egyébként pozitív. Az export volumene ugyan - 2019-hez képest - 78 százalékkal 297 tonnára esett a tavalyi év első 11 hónapjában, az import még így is jóval kevesebb, mintegy 21 tonna. Igaz, egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban, még csak 19 tonna volt.

A dióbél kapcsán azonban közel sem ilyen pozitív a hazai külkereskedelmi mérleg. A kivitele 24 százalékkal 444,8 tonnára nőtt (értéke 53 százalékkal 841 millió forintra emelkedett) az említett időszakban, azonban a behozatalunk is növekedett 66 százalékkal, 933,8 tonnára.

Kijelenthető, hogy idén a hazai üzletekben és piacokon dióból valószínűleg nem lesz hiány az ünnepekkor. Azonban annak, aki idén is ragaszkodik a hagyományos diós bejglihez a karácsonyi asztalon, jóval mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, mint az elmúlt években bármikor.

The Conversation

Ne hagyd ki!