Szombatig kitarthat a fagy, ami különösen a gyümölcsösökre rejteget veszélyt. Nézzük, mit lehet tenni, hogy megmentsük például a fagyra érzékeny kajszit.
Závodon a gazdák előre felkészültek a hidegre: mivel a felhők elvonultak, a fagyveszély pedig egyre nőtt, a termelők füstöléssel próbálták megvédeni a virágzó fákat. Ez az eljárás ugyan nem kínál teljes körű védelmet, de hozzájárulhat a fagykár mérsékléséhez - írja az Időkép.
Nem a leghatékonyabb módszer, azonban igen elterjedt a füstölés. Egy jól füstölő agyag begyújtásával próbálják meg visszatartani a felszín erőteljes lehűlését, ezzel azonban csak néhány fokos melegedést lehet elérni.
Még néhány módszer
A füstölésen kívül persze más módszerek is vannak, amelyről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni.
Nézzünk néhányat:
Öntözés
A fagy elleni védekezés közvetett módja az úgynevezett virágzáskésleltető öntözés, amelynek során esőztető öntözéssel hűtjük az ültetvényt, hogy a virágrügyek később kapják meg a fakadásukhoz szükséges hőösszeget. Ennek módja, hogy 8-9 C-fokos léghőmérsékleten 12-16 perces időközönként 2-2,5 percig üzemeltetjük a szórófejet alacsony, 2-3 mm/óra intenzitással, 2-3 héten át.
A másik közvetett mód a fagyveszély előtti öntözés, amely során a talaj felszínét öntözzük. Mivel a nedves talaj hőtároló és hőszállító-képessége nagyobb, mint a száraz talajé, a felszínéről kisugárzó hő egy részét pótolja. Csak 1-1,5 méteres magasságban hatékony, így csak bogyós ültetvényekben alkalmazható.
Fagyvédelmi öntözés
A közvetlen fagyvédelmi öntözés elve az, hogy a víz fagyása közben hő szabadul fel, valamint a víznek is van egy saját hőmérséklete, ami összeadódik, és megvédi a rügyeket, vesszőket, bimbókat a fagyáskártól. Erre a célra is alkalmasak a 2-3 mm/óra intenzitású mikroszórófejek, amelyek mínusz 4-5 C-fokig sem fagynak be. A fagyvédelmi öntözésnek folyamatosnak kell lennie, még 5 percre sem szakadhat meg addig, amíg a keletkezett jég le nem olvad a növényről (napfelkelte után néhány órával).
Segíthetnek a szélgépek is
Szállított fagy ellen a légkeverés jelenthet megoldást, de csak nagyobb ültetvényekben. A szélgépek 10-11 méteres magasságban forgó, 2-2,5 méter hosszú, ívelt lapátjai a felső melegebb légrétegeket összekeverik az alsóbb hidegebb levegővel. Mínusz 5-6 fokig hatékony. Termoventillátorokkal kiegészítve további 4-5 fokkal melegíti fel a terület levegőjét. Egy szélgéppel 5-5,5 hektár gyümölcsös védhető meg a fagytól, ám bekerülési költsége több 10 millió forint.