Betiltásra váró vegyszerekből az Unióban jelenleg Magyarországon van forgalomban a legtöbb
Fotó: Shutterstock

Ideje volna, de nehezen szabadulunk egyes permetszerektől

Növényvédőszer-maradékoktól az egyik legszennyezettebbek a Magyarországon termelt gyümölcsök az Európai Unióban. Az eredmény nem meglepő, hiszen hazánkban engedélyezett továbbra is a legtöbb forgalomból kivonandó szer az EU-ban.


Nem kapkodjuk el a veszélyes vegyszerek betiltását

Az Európai Unió még 2009-ben hozott egy rendeletet, mely szerint 2011-től fokozatosan ki kell vonnia a forgalomból a tagálamoknak az 55 legveszélyesebb növényvédőszert, azaz „helyettesítésre kijelölt hatóanyagot”. Ezek az anyagok azonban azóta sem tűntek el, sőt, még nagyobb mennyiségben vannak jelen az EU területén termesztett gyümölcsökben, mint korábban – írja az Európai Növényvédőszer Akcióhálózat (PAN Europe) legfrissebb tanulmányára hivatkozva a 444.hu.

A betiltásra váró vegyszerekből az unióban jelenleg Magyarországon van forgalomban a legtöbb, összesen 50 fajta. A PAN Europe új kutatása szerint az általuk vizsgált, hazánkból származó cseresznyeminták felében mutatták ki ezeknek a helyettesítendő hatóanyagoknak a jelenlétét. Kiemelkedően magas arányban fordultak elő a fejes salátákban (38 százalék), az almákban (34 százalék), valamint az uborkákban (32 százalék).

Már rég tiltani kellene őket a PAN szerint

Az említett hatóanyagok veszélyessége abból is látszik, hogy amíg más növényvédőszerek engedélyezési időszaka 15 év, ezeké csupán 7. Ennek ellenére a PAN Europe felmérése azt mutatja, hogy az Unióból származó, általuk újonnan vizsgált több mint 97 ezer gyümölcsminta tesztelése alapján 9 év alatt 53 százalékkal nőtt a bennük fellelhető legkockázatosabb anyagok gyakorisága. A minták 29 százalékában voltak kimutathatók ezek a hatóanyagok.

Ezeknek a vegyi anyagoknak el kellene tűnniük az élelmiszereinkből. Ehelyett azonban azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt tíz évben drámaian megnőtt a legmérgezőbb anyagoknak való kitettség. Az ezekkel a növényvédő szerekkel szennyezett gyümölcsök és zöldségek aránya folyamatosan növekszik. Gyakran előfordul, hogy az élelmiszerekben egyszerre két vagy több ilyen mérgező anyag szermaradványa is megtalálható. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a tagállamok nem hajtották végre a helyettesítési szabályokat, és így a fogyasztók egészségét sem védték megfelelően

- nyiltakozta Salomé Roynel, a PAN Europe kampányfelelőse.

Nem kell lemondanunk a fogyasztásukról

Néhány napja EBBEN a cikkünkben írtunk egy másik kutatásról is. Az Environmental Working Group's (Környezetvédelmi Munkacsoport - EWG) évről évre elkészíti a potenciálisan a legnagyobb mennyiségben növényvédőszer-maradékot tartalmazó zöldségek és gyümölcsök listáját. Az ő eredményeik szerint az öt legaggályosabb élelmiszer a szamóca, a spenót, a kelkáposzta, a nektarin és az alma.

Hangsúlyozzák azonban azt is, hogy nem kell felhagynunk a felsorolt zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával! A termékek nagyon sok vitamint, ásványi anyagot, rostokat és antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek kedvező hatással lehetnek a szervezetünkre, és akár krónikus betegségekkel szemben is védhetnek minket.

Ajánlatos azonban a tételek biováltozatát vásárolni, mivel így nem kell tartani a peszticidek jelenlététől. Különösen a gyermekek számára lehet előnyös biotermékeket fogyasztani, akik néha érzékenyebbek a növényvédőszer-maradékokra.

A vásárolt gyümölcsöket és zöldségeket mindig ajánlatos a fogyasztás előtt bő vízzel lemosni. Érdemes továbbá a szezonnak megfelelő élelmiszereket keresni, hiszen azok esetében kisebb a valószínűsége, hogy a tartósítás érdekében vegyszerekkel kezelték őket.

Ne hagyd ki!