Egyre nagyobb gondot jelent hazánk mezőgazdaságában az aszály
Fotó: Shutterstock

Már az aszályt is időben jelezheti a magyar gazdáknak az OVF

Egy új fejlesztés teszi lehetővé az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) számára, hogy előre jelezze a gazdáknak, ha aszály várható. Az árvíz és a belvíz előrejelzésére eddig is megvolt a lehetőség.



Időben gondoskodhatnak a gazdák az aszály elleni védekezésről

Aszálymonitor-szolgáltatást indított az OVF a honlapján. Az Operatív Vízhiány Értékelő és Előrejelző Rendszeren keresztül figyelhetik a gazdák a talajviszonyokra utaló előrejelzéseket, ami nagy segítségükre lehet például a vetési időszakban – írja az Infostart.hu.

"Ez elég bonyolultan hangzik, de egész egyszerűen arra szolgál, hogy most már az árvízen és a belvízen kívül gyakorlatilag az aszályt, a vízhiányt is előre tudjuk jelezni. A védelmi intézkedéseket nekünk meg kell határoznunk, ilyen például a vízátvezetés vagy a rendkívüli vízpótlás más területekről. Nagyon fontos dolog az, hogy a gazdák tudják ezt használni, így ők is tudják, hogy mire számíthatnak a nyári legforróbb időszakokban"

–mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban a rendszerről.

Az aszálymonitor-szolgáltatás bevezetését egyébként már 2016-ban eltervezték. Mostanra pedig a vízügy 84 aszályvédelmi körzetében 112 állomásukon van jelen az előrejelző rendszer.

"Ezek az érzékelők öt ponton mérik a talajnedvességet és a talajhőt, akik ezzel foglalkoznak, pontosan tudják, hogy a talajhő a vetésidő meghatározása szempontjából nagyon fontos. Rögzíti még a rendszer a szélerősséget, a levegő-hőmérsékletet, a páratartalmat és a csapadékmennyiséget is. Ezek az adatok elérhetők online, a vizhiany.vizugy.hu és az aszalymonitoring.vizugy.hu portálon"

– beszélt a működés részleteiről Siklós Gabriella.

Egyre nagyobb gond a vízhiány

Mi is beszámoltunk róla a hazai vízhiány volt az egyik vezető témája a tavalyi év végén tartott vízgazdálkodási konferenciának. Váradi József, a Vízügyi Tudományos Tanács elnöke szerint a kevés víz problémája itthon már most súlyosabb, mint a sok víz kezelésének kérdésköre.

"A vízkészletekkel való gazdálkodás képessége a fenntartható fejlesztés-fejlődés alapja. Ezt tényként támasztja alá, hogy a fenntartható fejlődés 17 célterülete közül a víz 15 célterület teljesítésének feltétele. A sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz hármas tématerülete az, amit a vízgazdálkodás terén meg kell tudnunk oldani"

– mondta a szakember.

Az elnök szerint sok magyar szakember dolgozik a probléma megoldásán nemzetközi szinten is, azonban eddig csupán programokat dolgoztak ki a helyzet kezelésére - ideje lenne megvalósítani őket. Váradi József egyebek között kitért a települési vízgondokra, az öntözési lehetőségek korlátaira, a termálvíz túlhasználtságának félelmeire, vagy éppen a tavak és folyók esetében jelentkező vízhiányra, amely a természeti értékeinket, a mezőgazdaságot, vagy éppen a hajózást is fenyegeti.

"A számokat 30 éves távlatban már érdemes megnézni: kijelenthető, hogy a kifizetett aszálykárok értéke kétszerese az árvízkárokénak. Ezt valahogy nem vesszük észre, a fű alatt elmegy a magyar gazdaságban"

– vélekedett Váradi József hozzátéve azt is, hogy egyre nagyobb területen nehéz idehaza hozzáférni a vízkészletekhez.

Lang István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője is felszólalt az eseményen, aki külön kitért arra, hogy a hazai vízhiányért nem csak a klímaváltozás okolható.

"Az Alföld jelentős részén a vízkészlet azért érhető el nehezen, mert a kiskörei vízlépcső alatt a szabályozások nyomán olyan medersüllyedés történt, hogy annak sok helyen vízhiányos helyzet lett a következménye"

– hozta fel a példát Láng István. A szakértő emellett arról is beszélt, hogy a változó, gyakran szélsőséges éghajlati viszonyok hatására a folyóink „karakterisztikája” megváltozott, a középvízszintjük lesüllyedt.

"Vannak olyan területek, ahol nem tudunk biztosítani öntözővizet, ezért volt az a konfliktus, hogy a kutakból, a talavízből próbálták megoldani az öntözési problémákat, ami viszont természetesen a vízkészletek rovására is megy"

– tette hozzá a Vízügyi Főigazgatóság vezetője, aki ezek mellett aggodalmát fejezte ki az életterek kiszáradása, valamint több halastó víztározó-funkciójának elvesztése miatt is.

Ne hagyd ki!