A Lidl a magyar borok egyik legjelentősebb exportőre
Fotó:Shutterstock

A szüret után átalakulnak a Lidl-boltok italos polcai

A Lidl saját hálózatán keresztül juttatja el a magyar termelők borait a külpiacokra. A diszkontlánc 2020-ban rekordot döntött, 25 százalékos növekedést produkálva 6,3 milliárd forint értékben értékesített magyar borokat a külföldön. Ez az érték a teljes magyar palackos borexport 33 százaléka.


A Lidl, mint borexportőr

A Lidl Európa-szerte 12 országba 195 féle hazai bort exportált, amelyek közül a három legnagyobb felvevőpiacot Németország, Nagy-Britannia és Csehország jelentette. Legnépszerűbbnek pedig a helyi eredetű borfajták bizonyultak: a Szürkebarát, a Királyleányka, az Egri Bikavér, a Tokaji Furmint és az Irsai Olivér. A Lidl a nagyobb, nevesebb borászatok mellett kisebb családi és kézműves pincészetekkel is együttműködik, így olyan borokat is képes a külföldi közönség elé tárni, amelyek e támogatás nélkül aligha tudnának bemutatkozni, írja a napi.hu.

Megújuló kínálat a hazai üzletekben

Az áruházlánc még 2013-ban indította el a „Lidl a magyar beszállítókért" programot. Ennek részeként 2014-ben hívta életre a Lidl Wine Expo Hungary-t, kimondottan a hazai borászatok helyzetbehozására, a magyar borok népszerűsítésére fókuszálva. A program olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy míg 2014-ben a vállalat 6 millió palack bort értékesített itthon és a külpiacokon összesen, ez a szám 2020-ra elérte a 28,5 milliót. Ebből a magyarországi üzletekben 13,2 millió palack fogyott, amely az eddigi legmagasabb érték a diszkontlánc történetében.

Érkeznek a szüreti újdonságok

Az áruházlánc kiváló, neves pincészetek közreműködésével készült saját házasítású borokat is kínál. Idén a "TOP100 magyar bor" kiadványba is beválogatták a szakemberek a Lidl saját házasítású borait, így a Bock Cultus Cuvée-t, a Sárkányos Cuvée-t, és a Grand Tokaj száraz furmintot. Ezek mellett a sajátmárkás pezsgő, a Pannon Imperial Extra dry és a szintén sajátmárkás Tokaji Amethyst Szamorodni is megtalálható a listán.


Ne hagyd ki!