Szőlő a naplamentében
Fotó: Unsplash

Van egy jó ötleted a tokaji borászoknak? Most 20 milliót érhet!

Az induló TokajTech Startup Program célja, hogy segítsen feltérképezni a Tokaj-Zemplén térséghez kapcsolódó innovációs lehetőségeket. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács kezdeményezésére a programot szervező Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures akár 20 millió forintos befektetést kínál a borászatot, gasztronómiát, szállástechnológiát és a turizmust forradalmasító ötleteknek.


Wáberer György indította a programot

A TokajTech Startup Program a Startup Campus és a Hiventures együttműködésével, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program részeként jött létre azért, hogy támogassa a régió vidékfejlesztési törekvéseit. Olyan borászathoz, gasztronómiához, szállástechnológiához és turizmushoz kapcsolódó ötleteket várnak a szervezők, melyek hozzájárulnak a világörökség részeként jegyzett táj fejlesztéséhez és a helyi turizmus fellendítéséhez. A program indulását Wáberer György, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos vállalkozó és befektető, a kezdeményezés fővédnöke jelentette be hivatalos Facebook oldalán: https://www.facebook.com/wabererhivatalos

,,Akinek már van egy kidolgozott víziója arról, hogy mit szeretne megvalósítani, csak éppen nem tudja hogyan fogjon hozzá, az most lehetőséget kap. Ez egy kivételes helyzet, amivel élni kell és élni kell tudni. Hiszem azt, hogy Tokaj-Zemplén jövője a fiatal vállalkozók kezében van, ezért egy összetett programmal szeretném bátorítani a fiatalokat az önálló üzleti tevékenység megkezdésére. A Startup Campus inkubátorral közösen segítséget ajánlunk fel: tudást, tapasztalatot adunk át és vállalkozásfejlesztési, szakmai mentorációval segítjük a képzést" - mondta Wáberer György.

Legalább 2 fő, 20 millió forint

A programot a Tokaj-Zemplén térséghez is köthető iparágak neves szakemberei is támogatják: a borászati terület szakmai védnöke Ifj. Szepsy István, borász és üzletember, a Szepsy Pincészet vezetője. A digitális nomád terület szakmai védnöke Dr. Vinnai Balázs, üzletember, startup befektető és mentor, többek közt a Codecool alapítója, a W.UP elnöke és befektetője, valamint az IVSZ elnöke. A szállás és utazás terület szakmai védnöke pedig Dr. Szepesi Richárd, üzletember, idegenforgalmi befektető, a Bambara, Shiraz Hotel, BalaLand Residence és a Minaro Hotel Tokaj alapítója.

A helyi innovációs ökoszisztéma megalapozása mellett a szervezők fontosnak tartják a régió és iparág fejlesztendő területeinek azonosítását. Olyan innovatív ötleteket keresnek, amik nem csak forradalmasítják a borvidéket, de választ adnak a térség legújabb kihívásaira is, így többek közt a digitális nomád életforma és a vele megjelenő új borturista réteg megszólítása kiemelt célja a programnak. Az inkubáció során a résztvevők olyan, a startup indításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátíthatnak el tapasztalt szakamberektől, mint például az üzleti modell kidolgozása, pénzügyi tervezés, versenytárselemzés, piackutatás, valamint pl. a piacra lépés stratégiájának kialakítása. A programba került startupok öthetes online vállalkozásfejlesztési képzést, tesztelési környezetet, valamint üzleti és szakmai mentorációt kapnak, majd a program második szakaszába kiválasztottak további öthetes befektetési felkészítésben és akár 20 millió forintos kockázati tőkebefektetésben is részesülhetnek, amiből a Hiventures 15, a Startup Campus 5 millió forintot biztosít.

November 1-ig van lehetősége jelentkezni azoknak a legalább két fős csapatoknak, akik a szőlészet, borászat, szállástechnológia, utazás vagy akár a digitális nomádok bevonzására hoznak validált ötlet vagy prototípus fázisban tartó projekteket. Részletek: https://www.startupcampus.hu/tokajtech


Ne hagyd ki!