Microchip, nagy gond a hiánya
Fotó:123RF

Június végéig kell kibírniuk a chip-hiányban szenvedő autógyártóknak

A világ egyik legnagyobb félvezető-gyártója, a TSMC előrejelzése szerint június végére elég mikrochipet fog gyártani ahhoz, hogy a sorban álló autógyártók igényeinek minimumát kielégítse-írja a Reuters.


Az elmúlt néhány hónapban hatalmas károkat okozott az autóiparnak a globális chip-hiány. Számos gyárban szüneteltetni kellett a termelést, de arra is volt példa, hogy komplett üzemeket zártak be a vállalatok. A tajvani főszereplő hosszú idő után végre okot adott a gyártóknak a megkönnyebbülésre.

Nyugtával a napot

A tajvani TSMC korábban már jelezte, hogy a következő 3 évben összesen 100 milliárd dollárból növeli a kapacitását.

Mark Liu, a TSMC elnöke a CBS-nek adott interjújában most elmondta, hogy június végére nagyjából utolérhetik magukat, és ha mást nem is, legalább az irányukba támasztott minimum követelményeket teljesíteni tudják. A vásárlóik így kisebb lélegzetvételhez juthatnak, azonban továbbra sem dőlhetnek hátra. Az elnök ugyanis hozzátette, hogy a bejelentése ellenére továbbra is fennmarad a globális chip-hiány. Elmondása szerint jelentős torlódás alakult ki az iparágban. Az autógyártás világában az ellátási lánc hosszú és komplex folyamatokból áll, melyeknél egy-egy szállítmány akár 7-8 hónapig is úton van a megrendeléstől a megérkezésig.

Ki lesz a győztes?

Annak ellenére, hogy hatalmas igény van a félvezetőkre, és legalább ekkora üzlet is van benne, igen kevés szereplő van a piac ezen szegmensében. Ennek legfőbb oka az, hogy a mikrochipek gyártása iszonyúan költséges. Így mára csupán 3 gyártó maradt, akik megfelelő minősében tudják gyártani az említett apró alkatrészt: a Samsung, a TSMC és az Intel. Ebből a Samsung és a TSMC felel a globális piac 80 százalékáért. Ez a két vállalat olyan előnyre tett szert, amit az Intel már nem tud behozni. Ennek több oka is van.

Egyrészt a szakértők szerint ahhoz, hogy egy gyár vezető pozícióba kerüljön a félvezetők piacán, éves szinten legalább 30 milliárd dollárt kellene az üzemébe fektetnie. Ráadásul minimum 5 éven át. Ezt igen kevesen tudják megoldani.

Másrészt egyre nagyobb technológiai kihívásokkal kell a vállalatoknak szembenézniük. A Samsung és a TSMC már nagy volumenben tud gyártani 7 és 5 nanométeres chipeket, 2022-re pedig képesek lesznek a 3 nanométeres chipek tömeggyártására is. Az Intelnek viszont egyelőre a 7 nanométeres technológiával is meggyűlik a baja, amit várhatóan csupán 2022-re tudnak kiküszöbölni.

A Samsung és a TSMC összesen 130 milliárd dollárt tölt az iparágba az elkövetkező hónapokban, ami a teljes üzletág befektetéseinek 43 százalékát takarja.


Ne hagyd ki!