Az Amazon logója egy irodaépületen
Fotó: Shutterstock

Saját részvényesei támadják az Amazont adóügyletei miatt

24 befektető azt követeli az e-kereskedelmi óriástól, hogy növelje adózási tevékenységének átláthatóságát, valamint fogadjon el egy új jelentési szabványt – írja a Financial Times.


A portál értesülései szerint a Nordea, a Royal London és több más, európai és egyesült államokbeli vagyonkezelő és nyugdíjalap is azt szorgalmazza, hogy az Amazon adjon ki olyan átláthatósági jelentést, amely összhangban van a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés (GRI) adószabványával.

Az új szabványt követelő részvényesi határozatot a társaság idei éves közgyűlésén tervezik előterjeszteni.

Az agresszív adózási gyakorlatok fokozott adóhatósági ellenőrzésnek, kiigazítási kockázatoknak tehetik ki a céget és befektetőit, és növelhetik az adószabályok változásával szembeni kiszolgáltatottságukat

- érveltek a befektetők az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének küldött levelükben.

Az említett dokumentumot 100 szervezet írta alá, köztük környezetvédelmi, társadalmi, kormányzati és vallási csoportok – írja a lap, megjegyezve, hogy az aláírók javarészt nem tartoznak az Amazon befektetői közé.

Többfrontos támadás

Az Amazon szóvivője nem kívánta kommentálni az állásfoglalást, de rámutatott a vállalat múlt havi intézkedésére, mely során megtiltotta egy hasonló részvényesi javaslat benyújtását.

A javaslat pontosan azt a fajta üzleti kérdést boncolgatja, melynek megoldását a vállalat vezetésére és igazgatóságára kell hagyni. Nem lenne praktikus, ha a részvényesek közvetlen rálátással bírnának ezekre a folyamtokra

-reagált az Amazon.

A cég kifejtette, jelenlegi átfogó adóinformációi összhangban vannak az Egyesült Államok általánosan elfogadott számviteli elveivel ("GAAP"), hozzátéve, hogy minden hivatalos adat nyilvánosan elérhető az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is.

Korábban Joe Biden amerikai elnök is súlyos kritikákat fogalmazott meg az Amazonnal kapcsolatban. Azt nehezményezte, hogy az óriáscég közel két évig egy lyukas garast sem fizetett szövetségi adóként az Egyesült Államokban. Az elnök ezt megelégelte, és megtette a szükséges lépéseket, amelyekről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Ne hagyd ki!