Narancssárga pulóveres, szürke sapkás, fehér fülhallgatós lány meglepődve tapasztalja, hogy a bankja duplán utalta ki neki az év végi fizetését
Fotó: Shutterstock

Egy brit bank tévedésből 130 millió fontot utalt ki ügyfeleinek

Egy kínos bakit követően a brit Santander bank december 25-én összesen 130 millió fontot, azaz nagyjából 56,7 milliárd forintot utalt ki tévesen több mint 75 ezer bankszámlára. Az emberek legnagyobb bánatára nem egy karácsonyi csodáról van szó, az összegek visszafejtése azonban komoly kihívást jelent a hitelintézetnek-írja a BBC.



Megjött a Jézuska

Mint kiderült, a „karácsonyi ajándék” hátterében egy rendszerhiba áll, amelynek következtében a bank üzleti partnereinek év végi kifizetései duplikálódtak. Nagyjából 2000 vállalati bankszámla érintett az ügyben. Tovább rontja a helyzetet, hogy a duplán kifizetett összegek sok esetben olyan embereknél landoltak, akik nem a Santandernél vezetnek számlát.

A brit pénzintézet nyugalomra intette partnereit, mondván, hogy a második utalás minden esetben a bank saját vagyonából került kifizetésre.

Csak óvatosan

A Santander közleményében hangsúlyozta, hogy már felvette a kapcsolatot az ügyben érintett rivális bankokkal, így egyebek között a Barclays-el, a HSBC-vel, a NatWest-tel, a Co-operative Bank-kel és a Virgin Money-val is.

Az egyelőre nem derült ki, hogy a bankok hogyan fogják visszaszerezni a pénzt azoktól az ügyfelektől, akik már el is költötték a hirtelen jött összeget. Esetükben ugyanis a visszafizetés folyószámlafedezet-túllépést eredményezne.

Kapj el, ha tudsz!

Fontos megjegyezni, hogy bűncselekménynek minősül, ha valaki olyan pénzből költekezik, ami jogosan nem illeti meg őt. Remek példa erre Kelyn Spadoni esete. A 33 éves nő New Orleans közelében tengette a napjait a helyi seriff alkalmazásában, ahol már négy és fél éve dolgozott a 911-es segélyvonal diszpécsereként. Egy jobb élet reményében januárban nyitott egy brókerszámlát a Fidelity Brokerage Services-nél. A hölgy éppen várta a 82,56 dolláros utalását a Charles Schwab pénzintézettől, amikor igen meglepő számokat tapasztalt a bankszámláját.

A várt összeg helyett 1 205 619,56 dollár jelent meg rajta.

A pénzintézet szakemberei a következő napon rájöttek a hibára, és megpróbálták helyrehozni azt. Eleinte szoftveresen, egy egyszerű visszaigényléssel kísérleteztek, de többszöri próbálkozásra is azt az üzenetet kapták, hogy nincs elég fedezet az ügyfél kártyáján.

A hölgy ugyanis az összeg jelentős részét már átutalta egy másik számlára. Ebből a pénzből gyorsan vett is magának egy házat és egy városi terepjárót.

A bank a következő hónapot azzal töltötte, hogy vért izzadva igyekezett elérni telefonon Spadoni-t, e-maileket, sms-eket küldtek neki, de semmi válasz nem jött. Többször felhívták a seriff irodáját is, de ott sem volt elérhető.

Végül elkapták. Április hetedikén csalás és lopás vádjával letartóztatták, illetve a diszpécseri munkájából is kirúgták. A New Orleans-i szövetségi bíróságon indított perben Charles Schwab szerint csak 82,56 dollár illette volna Spadoni asszonyt, de egy szoftverhiba miatt tévesen egy hét számjegyű összeget utaltak neki. Végül banki csalással, illegális pénzügyi utalásokkal és 25 ezer dollárt meghaladó lopással emeltek vádat ellene.

Ne hagyd ki!