A BTS K-pop fiúbanda hét tagja a vörös szőnyegen fehér zakóban
Fotó: Shutterstock

Dollármilliárdokat hoztak az országnak, most kaszáltak a K-pop tagjai

Az elképesztően népszerű K-pop fiúbanda, a BTS három tagja különböző részvényügyleteknek köszönhetően néhány nap alatt több milliárd forint értékű dél-koreai vonnal gazdagodott.


Gyorstalpaló

Ha valaki nem ismerné a héttagú fiúbandát, a BTS korunk egyik legsikeresebb és legismertebb K-pop együttese. 2013-ban indult pályafutásuk óta 283 zenei díjat zsebeltek be. 2020-ban több mint félmillió albumot adtak el csak az USA-ban. Ez rajtuk kívül a tavalyi évben egyedül Taylor Swiftnek sikerült.

A Hyundai Research Institute elemzése szerint annyira befolyásosak, hogy évente körülbelül 3,6 milliárd dollárt hoznak a dél-koreai gazdaságnak. Továbbá évente nagyjából 800 ezer látogató keresi fel Dél-Koreát a BTS miatt. Ők teszik ki az ország turistáinak 70 százalékát. Egyes becslések szerint a BTS gazdasági értéke az évtized végére elérheti a 37 milliárd dollárt is. A bandának világszerte több mint 18 millió fanatikus rajongója van.

A BTS-t jelenleg a Hybe kiadó képviseli. Az alapító, Bang Si-hyuk 2020 szeptemberében 478 695 részvényt ajándékozott a zenekarnak, hogy „megerősítse a nagy művészekkel való hosszú távú együttműködést és javítsa a morált”. Ez közvetlenül a nyilvános részvénykibocsátás előtt történt. A részvények a kiadó tulajdonjogainak 1,4 százalékát tették ki.

A többiek kivárnak

A BTS három tagja, Csin, J-Hope és RM úgy döntött, kihasználja a Hybe részvényárfolyamának 421 500 vonos (114 832 Ft) rekordértékét, és megszabadul a papírtól. Érdekességképp megjegyezzük, a Hybe tavaly októberben 135 ezer vonos részvényenkénti értékkel lépett tőzsdére.

Egy szó, mint száz, a három szupersztár október 13. és november 9. között összesen 10 milliárd dél-koreai vonnal, azaz nagyjából 2,7 milliárd forinttal gazdagodott az értékpapírok eladásával.

A csapat jelenleg Los Angelesben állomásozik, ahol az első élő koncertekre készül a pandémia berobbanása óta.

Ne hagyd ki!