Akár egymilliós kár is érheti az áldozatokat
Fotó: Shutterstock

Ekkora kárt okoznak a kóklerek az építőiparban

Minden harmadik építkező és lakásfelújító kóklerek áldozatául esik Magyarországon – mutat rá egy friss kutatás. Vannak köztük olyanok, akiknél a kár meghaladja az egymillió forintot.


Óriási átverések a hazai építőiparban

A Mapei márciusi, 7800 fős reprezentatív felmérése alapján a lakásfelújítók és építkezők 34 százalékát érte kontárkár Magyarországon, átlagosan 753 ezer forint értékben. Azonban a károk átlagértéke igen nagy szórást mutat régiónként. Például a Dél-Dunántúlon 368 ezer forint volt, Budapesten 902 ezer, Pest megyében 944 ezer a Dél-Dunántúlon pedig 967 ezer.

Az építőipar ugyan lassulni kezdett, de a kóklerek ilyenkor sem pihennek. (…) A gyenge minőségű, rossz munkát végző szakemberek is megjelentek a piacon, akik nem csak a megrendelők életét keserítik meg, hanem a munkájukat becsületesen végző szakemberek mindennapjait is. Úgy éreztük, nem ülhetünk tétlenül, tenni kell valamit a kóklerek ellen

- idézi Markovich Bélát, a Mapei Kft. ügyvezetőjét a Napi.

Egy kiadvány és egy weboldal is javíthat a problémán

Az ügyvezető hozzátette, a kutatásukból az is kiderül, hogy amíg tavaly márciusban átlagosan 138 napot kellett várni egy építőipari szakembere Magyarországon, az idei év harmadik hónapjában csak 58-at. Ez kedvez a kóklereknek is, hiszen ilyen helyzetben a jobb szakembereknek csábítóbb lehet a külföldi munka.

Kiemelte, készült egy lakossági kiadvány az építtetőknek, amely segít a jó szakemberek kiválasztásában. Továbbá létrehoztak egy olyan weboldalt, ahol megrendelők által ajánlott szakértők segítik az építkezőket, felújítókat.

Így áll a hazai építőipar

Egyébként idén az ötödik hónapban a hazai építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és 1,7 százalékkal az áprilisitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. 2023 májusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése mérséklődött, az épületeké 13,2, az egyéb építményeké 10,0 százalékkal. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 13,6, az egyéb építmények építésében 11,0, a speciális szaképítésben 11,4 százalékkal csökkent a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 36,9, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 48,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 11,9 százalékkal visszaesett a 2022. májusi bázishoz képest. Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 30,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,7, az egyéb építményekre vonatkozóké 40,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

2023 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 8,8 százalékkal csökkent.

Ne hagyd ki!