Kényszermunkára kötelezett gyermek fát cipel, az Apple-t kényszermunkával vádolják

Képünk illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Kényszermunkával vádolják az Apple-t, vizsgálatot követelnek

Az Institutional Shareholder Services (ISS) tanácsadó cég felszólította az Apple befektetőit, hogy követeljenek nagyobb átláthatóságot a vállalattól, illetve vizsgálják ki kényszermunka ellenes erőfeszítéseit.


Kinek van igaza?

Az Apple független harmadik felek közreműködésével utoljára 2020-ban ellenőrizte a globális ellátási láncát, mely során megállapította, nem támasztható alá bizonyítékokkal, hogy beszállítói illegális módszerekkel kényszerítik munkára alkalmazottjaikat. Emellett a gyártó rendszeresen jelentéseket tesz közzé az ellátási lánc dolgozóinak védelméről.

Független emberi jogi nyomozók azonban arról számoltak be, hogy egyes Apple-beszállítók részt vettek a kínai kormány kényszermunkaprogramjában a hszincsiangi régióban, „megkérdőjelezve az irányelvek és eljárások hatékonyságát” – olvasható az ISS befektetőknek szóló jelentésében.

Az Apple március első hetében tartja éves részvényesi közgyűlését. Az ISS arra próbálja buzdítani a befektetőket, gyakoroljanak nyomást a gyártóra, hogy átfogó vizsgálatot indítson az ügyben.

Az első fecskék

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy részvényesek egy csoportja nem várt a közgyűlésig, és máris felkérte az Apple igazgatótanácsát, hogy készítsen jelentést arról, hogyan védi meg az ellátási láncban dolgozókat a kényszermunkától. A tulajdonosok arra is kíváncsiak, az Apple mennyire alaposan nézett utána a beszállítóknak és az albeszállítóknak, amelyek esetében felmerülhet a kényszermunka gyanúja, és hány ellen tett valódi lépéseket.

Az a nagy álom, hogy az Apple sokkal szilárdabb irányelveket és eljárásokat vezessen be, kiiktassa a kényszermunkát az ellátási láncából, és a magatartási kódexe szerint éljen, amely szerint zéró toleranciát mutat a kényszermunkával szemben

- mondta Vicky Wyatt, a részvényesi javaslatot támogató csoport, a SumOfUs kampányigazgatója.

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete decemberben visszautasította az Apple kérelmét, hogy figyelmen kívül hagyja a részvényesi javaslatot. Ugyanebben a hónapban az amerikai törvényhozók elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a kínai Hszincsiang régióból származó importot a kényszermunka miatt.

A teljes képhez hozzá tartozik, hogy 2020 decemberében 14 kongói család komoly vádakkal illette vállalatot. A családok a bírósági perben azt állították, hogy a gyermekeiket megölték vagy megcsonkították azokban a kobaltbányákban, ahonnan az Apple nyersanyag-utánpótlása érkezett.

Az Apple egyelőre nem reagált a fejleményekre.

Annyi biztos, komoly témákat fognak megvitatni a március negyedikei közgyűlésen. Az ISS a napokban már üzent a tulajdonosoknak, felkérte őket, szavazzanak Tim Cook vezérigazgató gigantikus kompenzációja ellen. Erről részletesebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Ne hagyd ki!