Kevesebb volt tavaly az anyagi kár

Emelkedett az adóügyi bűncselekmények számra, azonban az elkövetések vagyonban mérhető értéke nagyjából a negyedével csökkent tavaly – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évkönyvéből.


Kisebben játszottak a bűnözők

Összesen 3167 bűncselekmény gyanúját tárta fel tavaly a NAV, melyek elkövetési értéke elérte a 34,7 milliárd forintot. A leggyakoribb gyanúk

  • az iparjogvédelmi jogok megsértése,
  • kábítószer birtoklása,
  • költségvetési csalás,
  • és kábítószer készítésének az előkészülete voltak.

Az esetekkel kapcsolatban 2321 büntetőfeljelentést tett az adóhatóság a nyomozóhatóságoknál. A feltárt jogsértések száma 2021-ben 7,9 százalékkal haladta meg a 2020-ast, elkövetési értékben azonban 26,4 százalékkal elmaradt az egy évnél korábbitól, amikor 47,1 milliárd forint volt. A feljelentések mennyisége emellett 8,6 százalékkal emelkedett egy év alatt – írja a Világgazdaság.

Volt miért nyomozni

A NAV nyomozói 3387 jogsértés miatt indítottak büntetőeljárást tavaly, amely 6,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ebből a hatáskörös bűncselekmények száma 3213 volt. A feltárt bűncselekmények java

  • költségvetési csalások (42 százalék),
  • iparjogvédelmi jogok megsértései (21 százalék)
  • és csődbűncselekmények (10 százaléka) voltak 2021-ben.

A feltárt bűncselekmények elkövetési értéke 6,4 százalékkal csökkent 2020-hoz képest, valamint 75 százalékban költségvetési csalásokhoz kapcsolódtak.

Az összesített vagyonbiztosítás összege – lefoglalás, zár alá vétel, önkéntes megtérítés és egyéb módon történt kárbiztosítás együttesen – függetlenül a kényszerintézkedéshez kapcsolódó bűnügyek indulásának évétől 78,9 milliárd forint volt. Az elkövetési értékhez viszonyítva ez 101,6 százalékos vagyonbiztosítást jelent

- jegyzi meg a portál.

Egyébként a vagyonbiztosítás 2020-ban még 101,2 milliárd forint volt 121,9 százalékos mutatóval.

Egyéb részletek

Számos esetben hallgatott ki gyanúsítottakat a NAV bűnszervezetben (37 eset) és bűnszövetségben (18 eset) elkövetett bűncselekmény miatt tavaly, azonban ezen ügyek leginkább a 2020-as elkövetési időszakra vonatkoztak.

Az azonosított bűnszervezetes, bűnszövetséges ügyek elkövetési értéke meghaladja a 105 milliárd forintot, a hozzájuk kapcsolódóan elrendelt lefoglalás, zárolás, önkéntes megtérítés értéke csaknem 52,5 milliárd forint. Szervezett elkövetés gyanúja 32 bűnügynél (bázisidőszakban 28) merült fel

- tájékoztatott a NAV évkönyvére hivatkozva a portál.


The Conversation

Ne hagyd ki!