Az Európai Unió zászlói egymás mellett, az EU trösztellenes törvényt fogadott el a nagy techcégek ellen
Az európai döntéshozók olyan törvényt fogadtak el, amely alapjaiban változtatja meg a Big Tech cégek működését.


A digitális piacokról szóló törvény (DMA) értelmében az olyan óriáscégek, mint a Google és az Apple, kénytelenek lesznek „megnyitni” szolgáltatásaikat és platformjaikat más vállalkozások előtt.

Az elmúlt években rengeteg kritika érte a nagy techcégeket, sokan azzal vádolták őket, piaci erőfölényüket a versenytársak kiszorítására használják fel, ami egyértelműen szembe megy a monopóliumellenes törvényekkel.

A DMA elfogadása az EU eddigi legjelentősebb trösztellenes lépése, amely főként az egyesült államokbeli techcégek működését nehezíti meg.

Komoly változások

Amint életbe lép az új törvény, az Apple kénytelen lesz engedélyezni partnereinek, hogy az App Store piactéren saját fizetési rendszereiket is használhassák. Az alkalmazásfejlesztők jelenleg csak az Apple saját gyártású számlázási szolgáltatásán keresztül szedhetnek be pénzt a letöltőktől. Ezt sokan nehezményezik, ugyanis az iPhone-gyártó 30 százalékos kezelési költséget számol fel minden tranzakció után.

Ha már szóba jött, az iPhone-okkal kapcsolatos szablyain is lazítania kell a gyártónak. Egyebek között engedélyeznie kell, hogy a felhasználók eltávolíthassák a gyári alkalmazásokat, például a Safari böngészőt.

A Google-nél is változások várhatók, új megoldásokat kell kínálnia a keresőmotorja, a Google Maps alkalmazás és a Chrome böngésző helyett is azoknak az embereknek, akik a vállalat Android operációs rendszerén futó okostelefonokat használnak.

A törvény célpontjai közé tartozik a WhatsApp, a Facebook Messenger, az iMessage, az App Store, a Google Play és sok más nagy technológiai cég szolgáltatása. Az EU több választási lehetőséget kíván biztosítani a felhasználóknak az üzenetküldés módját illetően, ezért az új szabályok megkövetelnék, hogy a nagyobb cégek átjárhatóvá tegyék üzenetküldő szolgáltatásaikat a kisebb versenytársak applikációival.

A nagyok bánják

A digitális piacokról szóló törvény csak azokat a vállalatokat érinti, amelyek piaci értéke meghaladja a 75 milliárd eurót, éves forgalma a 7,5 milliárd eurót, havi aktív felhasználóinak száma pedig a 45 milliót.

A javaslatot Margrethe Vestager, az EU trösztellenes vezetője nyújtotta be nagyjából egy éve.

The Conversation

Ne hagyd ki!