Egy fekete egér és klaviatúra között egy fekete iPhone van, aminek  a képernyőjén a Facebook és a Google logója látható
Fotó: Shutterstock

A Google újítása keresztbe tehet a Facebooknak

A Google bejelentette, új adatvédelmi korlátozásokat vezet be, amelyek csökkentik az Android-eszközök nyomonkövethetőségét. Az Apple tavaly nagyon hasonló lépést tett, ami több cég hirdetési gyakorlatát is felborította, a Facebooknak pedig egyenesen több tízmilliárd dolláros veszteséget okozott.


Mekkora a baj?

A Google újítása az úgynevezett hirdetési azonosítókat érinti. Ez egy olyan egyedi, okostelefonokban található karaktersorozat, digitális azonosító, amely segítségével a reklámtechnológiai cégek nyomon követhetik a felhasználók tevékenységét, hirdetéseik elérését, illetve megoszthatják a fogyasztókról begyűjtött információkat.

A keresőóriás fejlesztése azt jelenti, hogy a hirdetők kis túlzással semmilyen információt nem nyerhetnek ki a szolgáltatásaikat használó, reklámjaikat megnyitó Andoridos eszközökből.

A változtatás hatása már ismert, ugyanis az Apple lényegében pontosan ugyanezt hajtotta végre tavaly saját készülékein. Az eredményt remekül példázza a Meta Platforms (Facebook anyavállalata) esete. A Meta pénzügyi igazgatója, Dave Wehner február elején azt mondta, az Apple új szabályrendszere akár több tízmilliárdos veszteséget is okozhat a cégnek idén.

Részben a szakember előrejelzése miatt a Meta piaci értéke 20 százalékot zuhant, amelynek következtében néhány óra alatt körülbelül 200 milliárd dollárt füstölt el a vállalat. Ez nagyjából 63 ezer milliárd forintnak felel meg. Perspektívába helyezve: Magyarország éves GDP-jét 155 milliárd dollárra becsülik. A Meta helyzetéről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Érdekes azonban, hogy a keresőóriás foggal-körömmel küzdött az Apple változtatásai ellen, a Google lépését mégis támogatja.

Részre hajlás?

A Meta kettőssége minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy a Google jó előre jelezte szándékát, illetve biztosította az érintetteket, további két évig támogatni fogja a jelenlegi azonosítókat, így lesz idejük felkészülni az átállásra.

Biztató látni a Google hosszú távú, együttműködésen alapuló megközelítését a személyes adatokat védő, személyre szabott hirdetések felé. Várjuk, hogy tovább dolgozhassunk velük és a többi iparági szereplővel a magánélet védelmét javító technológiákon

- mondta Graham Mudd, a Facebook termékmarketingért és hirdetésekért felelős alelnöke.

Mi a különbség?

A Meta mellett más cégek is bírálták az Apple-t az App Tracking Transparency funkció bevezetése miatt. Az újítás részeként az iPhone felhasználók egy felugró ablak segítségével megakadályozhatják, hogy az alkalmazások hirdetési célból nyomon kövessék adataikat. A Google a gyártó megnevezése nélkül fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban:

Tisztában vagyunk vele, hogy más platformok más megközelítést alkalmaztak a hirdetések adatvédelmével kapcsolatban, és határozottan korlátozták a fejlesztők és hirdetők hozzáférést az általuk használt technológiákhoz. Úgy hisszük, hogy - anélkül, hogy először biztosítanánk a magánélet védelmét szolgáló alternatív megoldást - az ilyen megközelítések hatástalanok lehetnek, és rosszabb eredményekhez vezethetnek a felhasználói adatvédelem és a fejlesztői vállalkozások számára.

A Google döntése indokolt, az adatvédelmi gyakorlatokra való összpontosítása segíthet megelőzni a szabályozók, törvényhozók és fogyasztók támadásait, aggodalmait. A keresőóriás azt mondta, szorosan együtt fog működni a szabályozókkal.

Ne hagyd ki!